M2

M2

Az M2 a magyar közmédia egyik tematikus csatornája (0–12 éves korosztály).

Hungary

ТБ-гід - неділя, 12.05.24Зараз

00:40
A38 Eklektronika
A38 Eklektronika néven új sorozat kerül a képernyőre, ami a hazai underground elektronikus zene emblematikus alakjait mutatja be a csodálatos panorámával rendelkező A38-as hajóról.
sr
M2
01:40

02:50
Mit kíván?
A naponta jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
sr
M2
03:15
Kulisszák mögött - Az A38 hajón
A Mörfi zenekar 2022-ben alakult Budapesten, a korábban Mörfilend néven működő formáció folytatásaként. A névmódosításra a tagváltozások miatt került sor, illetve azért, mert a már addig meglévő dalokat is újra hangszerelte az újonnan létrejött formáció. A zenekar kellemes hangulatú, magyar szövegű pop-rock zenét játszik. A névváltás óta most először mutatkoztak be az A38 Hajó színpadán.
sr
M2
04:05
Az A38 Hajó színpadán
A Two Lanes elektronikus duó az akusztikus zongorafelvételeket analóg szintetizátor-dallamokkal és minimális ütemelemekkel ötvözi, hogy megalkossa jellegzetes hangzását. A formáció a berlini Leo és Rafa testvérekből áll. Legutóbbi kiadványukon - a Reflections EP-n - folyamatosan kalandoznak a különféle műfajok világában, a neoklasszikustól, az ambienten át a dallamos techno-ig. A zenész családban nevelkedő két testvér különböző zenei utakat járt be. Leo már korán érdeklődött a zongorázás iránt, elmerült J. S. Bach, Schumann és Debussy műveiben. Végül a New York-i The Juilliard Schoolban folytatta tanulmányait, ahol mesterfokon végzett. Rafaelt viszont mindig is lenyűgözték az elektronikus zene lehetőségei. Végtelen órákat töltött azzal, hogy hangtervezéssel és elektronikus produkcióval kísérletezzen. Egy ponton a testvérek rájöttek, hogy tehetségeik tökéletesen kiegészítik egymást, és létrejött a Two Lanes.
sr
M2
05:00
Mekk Elek az ezermester
Mekk mester főszakácsnak jelentkezik a kutyalakodalomba. A kukta csak ámul-bámul a sosem hallott ötleteken, amelyekkel a mester előáll...
sr
M2
05:05
Pom Pom meséi
A Vastalpú Cölöpverő minden földből kiálló tárgyra ráugrik és beletapossa a földbe. Ezzel sok kellemetlenséget okoz másoknak. Madárvédő Golyókapkodó végül is csellel ráveszi, menjen el Bergengóciába állami cölöpverőnek.
sr
M2
05:10
Frakk, a macskák réme
Húsvéthétfőn Frakk kölni helyett sonkalével locsolja meg a macskákat, hogy valóban jó szaguk legyen. S minthogy a becses lé a frissen festett falra fröccsen, még további bonyodalmak is származnak az ötletből...
sr
M2
05:25
Mesélj nekem!
A mese feliratos, diafilm jellegű változata.
sr
M2
05:30
Kukori és Kotkoda
Kotkoda megbízza Kukorit a kert locsolásával, de közben barátja horgászni hívja. Nagyon szeretne elmenni, ezért azt füllenti, hogy vízkorlátozás van és az öntözéshez a tóról kell vizet hozni...
sr
M2
05:40
A nagy ho-ho-horgász
A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász éjszakai horgászatra indul, de igazából föl sem ébred. A Főkukac alig tudja a partra vezetni. Alszik az úton, alszik a parton és még arra sem kel fel, hogy a halak táncolnak és szavalnak neki...
sr
M2
05:45
Mirr-murr kandúr kalandjai
Mirr-Murr, Oriza Triznyák és Pintyőke vándorútjuk során egy varázserdőbe tévednek. Itt ismerkednek össze Ferdinánddal, akit előbb kiszabadítanak szorult helyzetéből, majd felvételi vizsga után felveszik a vándorcirkuszukba.
sr
M2
05:55
Töf-Töf elefánt
Az állandóan Robi és Töf-Töf körül repkedő, kellemetlenkedő darazsat, az űrből segítségül hívott hosszúkezű sem tudja megfogni.
sr
M2
06:00
Derítsük k!hívás
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis hajót kell építeniük, amely nem süllyed el, ha rárakják egy kis játékukat. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
sr
M2
06:05
Bogyó és Babóca
Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány elválaszthatatlan barátok. Sok kedves kalandon keresztül közösen fedezik fel az őket körülvevő világ jelenségeit, eseményeit, tárgyait. Bartos Erika népszerű gyerekkönyvéből az Oscar-díjra jelölt M. Tóth Géza és Antonin Krizanics készített animációs filmet, melyet a magyar mozik nagy sikerrel vetítettek.
sr
M2
06:15
Zou
Zou a családjával tájfutóversenyre megy. A versenyzőknek a parkban, egy különleges pályán egy térkép és egy iránytű segítségével kell eligazodniuk és minél hamarabb célba érniük. Zou és Nagyapa egész jól haladnak előre a verseny során, míg nem észreveszik, hogy Zavier bácsi és Zinnia elakadtak az egyik pontnál. Odamennek segíteni nekik, de ezzel le is mondanak a győzelemről.
sr
M2
06:25
Zou
Zou meg szeretné valósítani azt a tökéletes napot, amit a fogalmazásában leírt. Mikor nem minden úgy alakul, ahogy ő azt tervezte, Apa elmondja neki, hogy még a legjobb tervek is időnként füstbe mennek.
sr
M2
06:40
A mancs őrjárat
Al gazda szeretné kitakarítani a csűrt, így az állatoknak máshol kell tölteni az éjszakát. A Mancs őrjárat felajánlja, hogy pizsamapartit tart a jószágoknak, amíg Al gazda elvégzi a feladatát./ Karnevált rendeznek a városban, de az eseményen egy idő után hatalmas lesz a felfordulás. Természetesen Humdinger polgármester és a cicák állnak minden mögött, a Mancs őrjárat pedig próbálja menteni a menthetőt.
sr
M2
07:00
A mancs őrjárat
Jake-nek szülinapja van, a tortája pedig hatalmas. Olyannyira, hogy nem is fér be Mr. Porter furgonjába. Vagyis a Mancs őrjáratra vár a feladat, hogy elszállítsa a gigatortát a hegyre, mire kezdődik a buli. / Alex nagyon szeretne olyan jól hódeszkázni, mint Merész Danny X. Ehhez elviszi a kutyik új játékának karkötőjét, melynek segítségével mindent meg tud csinálni, mint Danny. Ám a két fiú veszélyes pályára tévednek a sípályán, így a kutyiknak közbe kell lépniük.
sr
M2
07:25
Zoom, a fehér delfin
Zoom új barátokra talál, egy delfin anyuka és a borja az új játszópajtásai. A delfinmama azonban eltűnik, így Marina veszi pártfogásába a kicsit. Eközben Yann és Zoom megmentik a delfinmamát.
sr
M2
07:40
Zoom, a fehér delfin
Timeti születésnapjára Yann valami különleges ajándékot szeretne adni, ezért a Déli-tenger híres festőjének egyik képét akarja megszerezni. A felfedező útra Auru és Timeti is vele tartanak.
sr
M2
07:55
Gus, az icipici lovag
Merlin nagyapó éppen könyveket rendez, amikor az egyik varázslat hatására a palota eltűnik egy hógömbben, és vele együtt az idős varázsló is benne reked. Amíg a Király és a Királynő útra kelnek, hogy egy golrócot rávegyenek, hogy eljöjjön segíteni, Gus és Iris Bibircsóknál húzzák meg magukat. A három gyerek a várakozások ellenére jól kijön egymással, és sok újat is tanulnak a másiktól. Amikor pedig szükség van rá, együtt indulnak, hogy segítsenek a palotát visszavarázsolni.
sr
M2
08:05
Masha és a medve
Mása, a cserfes kislány reggel felkel és azonnal reggelizni szeretne. Ám Medve csomós kását készített, a tejen rajta van a pille, a leves pedig nem reggeli! Mása nem szomorkodik, hanem azonnal elindul finom reggelit keresni. ok
sr
M2
08:20
Panda és Kivi
Hihi, Kiki és a többiek egy nagy kő alatt találnak menedéket a vihar elől. Mivel nagyon hideg van, elhatározzák, hogy új lakóhelyet keresnek maguknak. Hiába beszélik meg, hogy együtt maradnak, lassacskán mindenki leszakad és csak Hihi, Kiki és Arisztódi maradnak együtt. Mindeközben megtaláljak a tökéletes új otthont, de Morcos Sapi elkapja a többieket. Hihiék elhatározzák, hogy megmentik a őket, és kijátsszák Morcos Sapi ellen az allergiáját.
sr
M2
08:30
Panda és Kivi
Kiki, Hihi és Arisztródi látva egy kókuszdiót, ami lebeg a vízen, eszükbe jut egy remek ötlet; a megfelelő csónakkal kitudnának jutni a szigetről. Csapatokat alkotva mindenki el is készíti a saját tutaját. Aki hamarabb jut le a folyó végéhez annak a csónakja győzött. A tesztelés közben kiderül, hogy mindegyik járműnek megvan a saját hibája és eközben Morcos Sapi is csapdát állít a folyón az állatoknak. Végül összedolgoznak, megalkotják a tökéletes tutajt és a csapdát is sikerül kijátszaniuk.
sr
M2
08:40
A dzsungel könyve
Mása kitalálja nagy bulit fog tartani a dzsungel lakóinak, hogy ő is olyan népszerű legyen, mint Maugli. Sir Kán is megtudja az összejövetelt és arra készül, hogy mindenkit felfal. Annak ellenére, hogy Maugli Mása irigysége miatt nem lett meghíva, titokban csak megjelenik a rendezvényen, hogy megvédje a barátait.
sr
M2
08:50
A dzsungel könyve
Balu megmenti Bellat, aki majdnem lezuhan a szakadékba. Bella mézzel szeretné ezt meghálálni neki, amit Sir Kán meghall. Fondorlatosan kitalálja, hogy elcsalja Bellat és Balut Mauglitól, azzal, hogy ő tudja hol van a legfinomabb méz a dzsungelben. A két medve el is indul, így a terv megvalósulni látszik, mert Maugli egyedül marad.
sr
M2
09:05
M2 matricák - Triangulum
Zenei oktató sorozat gyerekeknek Tibus bohóc szeretne megtanulni hárfázni, talál is egy kislányt, aki vállalkozik arra, hogy megtanítsa a kíváncsi bohócot. Együtt elmennek Bábel Klára hárfaművészhez is.
sr
M2
09:10
Derítsük k!hívás
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis hajót kell építeniük, amely nem süllyed el, ha rárakják egy kis játékukat. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
sr
M2
09:15
Postás Pat - Különleges küldemények
Pat és Jess még karácsonykor is dolgoznak. Most egy báb jelmezt kell kiszállítania az ügyes postásnak. A nap végén a jelmez helyett azonban egy igazi lovat keres Pat.
sr
M2
09:30
Anna és barátai
Breki teniszütője eltörött, de Bubu nem tud segíteni most, mivel beteg. A kisbéka úgy dönt, hogy maga veszi kézbe a dolgokat, és a többiek elromlott holmiját is megjavítja.
sr
M2
09:35
Anna és barátai
A barátok buborékokat fújnak, ami nagyon vicces. Igen ám, de Krisztofert váratlanul elragadja az egyik nagy buborék. Bár a kis kukac nagyon élvezi a repkedést, Anna és a többiek aggódnak érte.
sr
M2
09:45
Anna és barátai
A barátok nagyon szeretnének bulit rendezni, csak abban nem tudnak megegyezni, hogy mi legyen a mulatság témája. Pedig mindenkinek van egy jó ötlete.
sr
M2
09:50
Számoljunk Paulával
Dzsungelfiúnak születésnapja van, barátai ezért meglepetéspartit készítenek neki.
sr
M2
10:00
Számoljunk Paulával
Tim és Billy a távírányítós autókkal versenyeznek. A szobában Billy és autója nyer, de vajon ki lesz a győztes a dzsungelben?
sr
M2
10:15
Edmond és Lucy
Közeledik Mima születésnapja, Edmond és Lucy pedig szeretnék valami különlegessel meglepni. Mivel Mima egyik kedvence a liliom, ezért úgy intézik, hogy az egyik közelben növő kis liliom minél hamarabb virágba boruljon. Ám a jégeső kárt tesz benne, így a két kölyök megtanulja, hogy nem jó belenyúlni a természet rendjébe és siettetni azt.
sr
M2
10:25
Edmond és Lucy
Mima egy kedves szörnyről mesél, aki az erdőben lakik, és mindig játszani szeretne. A kölykök elindulnak, hogy megkeressék, ám a hó, a hideg és szél erősen hátráltatja őket.
sr
M2
10:40
Tickety Toc
Halloween estéjén Tommy és Tallulah csokigyűjtő körútra indul. Csak Madame Muúci nem készült még el, és így nem tud karamellát adni. Tommy és Tallulah segít az ügyes tehénkének. Bár ezért a segítségért nem jár köszönet!
sr
M2
10:50
Agi Bagi
Egy messzi-messzi galaxisban van egy kedves kis bolygó, Agi Bagi. Ezt a bolygót két törzs, az agingák és a bagingák lakják. Mindkét törzs nagy odafigyeléssel gondozza a helyi növényeket és állatokat, és tisztelettel adóznak a saját bolygórészük növény-és állatvilágának. A bolygó a törzseken túl otthont ad még egy csínytevő és kissé mafla teremtésnek is, aki nem más, mint Bumbly. Bumbly egy kis odúban lakik és mohóságával és csínyeivel sok bajt okoz a bolygón. Szerencsére az agingák és bagingák ügyesen helyreállítják bolygójuk harmóniáját.
sr
M2
11:05
Kelj fel, Marci!
Marci egy elefánttal találkozik, akit vissza kell vinniük a cirkuszba. Ez azonban nem annyira egyszerű, mivel egy másik cirkusz ezt szeretné megakadályozni.
sr
M2
11:15
Nene
Meggájver elutazik egy hétre a nagynénikéjéhez. Nenének nagyon hiányzik, így arra az időre lakótársat keres...
sr
M2
11:25
Ricky Zoom - Robogj, Ricky!
Robina a mocimbikre bízza a robobotokat, de a kis robotok túlmelegszenek és elszöknek. A három barát keresni kezdi őket, és nem mernek szólni Robinának.
sr
M2
11:40
ALVINNN!!! és a mókusok
A sportboltot egy virtuális szörfdeszka-szemüveggel hirdetik. Alvin és Brittaney elsőként próbálják ki a kütyüt, és mindketten szeretnék megnyerni a szórakoztató csodaszemüveget. A cél érdekében mindenre képesek!
sr
M2
11:50
ALVINNN!!! és a mókusok
A mókusoknak nincs turnébuszuk, így mindenhová Dave kocsijával mennek, ami hetüknek elég szűkös. Alvin Simon segítségével vásárol egy régi buszt, amit közös munkával felújítanak. Ám az öröm és a busz nem tart soká!
sr
M2
12:00
ALVINNN!!! és a mókusok
Alvin imádja a vetélkedőket a tévében, Theodor pedig úgy gondolja, megérzi a helyes válaszokat. Ez elég indok Alvin számára, hogy hármasukat benevezze egy vetélkedőre, ami szerinte növeli népszerűségüket. Az sem veszi el Alvin kedvét a játéktól, hogy csupán egyetlen vetélkedő tart rájuk igényt, és ott sem ismerik a nevüket. Ráadásul a játék címe BUMM!, és ezt szó szerint kell érteni!
sr
M2
12:10
ALVINNN!!! és a mókusok
Dave türelme néha elfogy a rosszcsont Alvin irányába, ezért kiabál a huncut kis mókussal. Úgy érzi rossz apa, így szakemberhez fordul. Dr. Sharpe úgy látja, Alvinnak nincs elég önbizalma, ezért rosszalkodik. Alvin persze alaposan kihasználja a helyzetet, így Dave-nek nehéz dolga lesz, míg bebizonyítja az ellenkezőjét.
80%
sr
M2
12:25
Tom Sawyer
Tom szeretne bekerülni a sütiverseny zsűrijébe, ezért Mr. Dobbinsnak Polly néni finom pitéjével kedveskedik. Ezért a tanító úr, aki éppen házvezetőnőt keres, Polly nénit tartja a legmegfelelőbb jelöltnek. Tom a siker érdekében támogatja Mr. Dobbins terveit, és nem számol a következményekkel. Szerencsére barátai később kimentik a rosszcsont fiút szorult helyzetéből.
sr
M2
12:45
Tom Sawyer
Tom éjszaka azt álmodta, egy viharban Becky megsérül. Nem veszi senki komolyan a fiút, ám ezegyszer jók a megérzései...
sr
M2
13:10
Kérem a következőt!
A víziló túlzabálja magát szerelmi bánatában. Dr. Bubo kiadja feladatul Ursulának, hogy lobbantsa reménytelen szerelemre maga iránt a beteget, hátha abban lefogy...
sr
M2
13:20
Kérem a következőt!
A szarvasbika betegesen féltékeny. A doktor mindent bevet, hogy a tehén ártatlanságát tisztázza, még legjobb barátját, Csőrmestert is bevonja a gyógyítása.
sr
M2
13:35
Vakáción a Mézga család
Mézgáék és Máris szomszéd Dél-Amerikában a maffia fogságába kerülnek, váltságdíjat akarnak értük. Talán Huffnágel Pisti tud fizetni, de ahhoz el kell jutni hozzá Amerikába. Az üvegszemű rendőrkapitány, aki nem más, mint a genszterek főnőke Paulát és Krisztát Floridába küldi, de mi lesz Gézával és Aladárral? És mi lesz Máris szomszéddal? Ezalatt Huffnágel Pisti gyűjtést szervez Amerikában a túszul ejtett magyarok javára.
sr
M2
14:00
Vakáción a Mézga család
Paula és Kriszta nem is sejti, hogy egy maffiavezér, Púpos Bill vendégszeretetét élvezik az Államokban. Eközben Géza, Aladár és Máris szomszéd ismét az üvegszemű kapitány börtönébe kerülnek, s még mindig Dél-Amerikában rostokolnak. Aladár szökési terve azonban sikerrel jár, végül apa és fia egy kukásautón, Máris szomszéd egy kellékes kocsin menekül meg. Huffnágel Pisti az összegyűjtött váltságdíjjal persze lelép, így Púpos Billnek más tervei lesznek a magyar hölgyekkel....
sr
M2
14:30
Grimm meséiből: Csipkerózsika
A királyi párnak hosszú évek várakozása után gyönyörű kislánya születik, akit Rózsának keresztelnek. A keresztelőre az ország 13 tündéréből csak tizenkettőt tudnak meghívni, ezért a Maruna, akit nem hívnak meg, azt jósolja Rózsának, hogy mikor felnő, egy fonóorsó megsebzi és a királylány meghal. A jó tündérek az átkot megszüntetni ugyan nem tudják, de 100 éves mély álomra változtatják. A király, hogy lányát védje, kitiltja országából az orsót… A Grimm testvérek klasszikus meséjének filmváltozata.
sr
M2
15:30
Bobby és Bill
Bobbyék Karola születésnapját készülnek megünnepelni, de mikor rájönnek mennyi idős is ő, elbizonytalanodnak, hogy Karola örülne-e annak, ha kitudódna az életkora. Persze a vendégek már meg vannak hívva...
sr
M2
15:40
Bobby és Bill
Bobby és Bill nyomozósat játszanak. A legnagyobb rejtély, amit meg kell oldaniuk, a láthatatlan kutya. Vajon ki állhat a rejtély mögött?
sr
M2
15:55
M2 matricák - Triangulum
Zenei oktató sorozat gyerekeknek Tibus bohóc szeretne megtanulni hárfázni, talál is egy kislányt, aki vállalkozik arra, hogy megtanítsa a kíváncsi bohócot. Együtt elmennek Bábel Klára hárfaművészhez is.
sr
M2
16:00
Tip, a kisegér
Jody kölcsönadja a kedvenc játékát, egy robotot, és Tip megígéri, hogy nagyon vigyázni fog rá. Azonban véletlenül kint hagyja az esőben, így az tönkremegy, Tip pedig szégyelli magát. A robotot megjavíttatja ugyan, de még Jody-nak is el kell mondania, hogy mi történt.
sr
M2
16:10
Tip, a kisegér
Tip nem szeretné megkóstolni a zöldséglevest, de nem kap mást. Nagymama viszont eléri, hogy a kisegér mégiscsak beleharapjon a paradicsomba, annak ellenére, hogy Tip megfogadta, nem eszik zöldségeket. Viszont a paradicsom nagyon finom, így már a leves sem lehet olyan rossz.
sr
M2
16:15
Derítsük k!hívás
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis hajót kell építeniük, amely nem süllyed el, ha rárakják egy kis játékukat. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
sr
M2
16:20
A dzsungel könyve
Maugli hirtelen ötlettől vezérelve jövendőmondónak áll. Mindenki el is hiszi neki, csak Balu nem. Sir Kán is elmegy hozzá, hogy jósoljon neki, de ez csak egy csapda.
sr
M2
16:35
A dzsungel könyve
A száraz évszak kezdetének megünneplésére, az aki lótuszvirágot tud hozni a verseny zsűrijének, azaz Balunak, egy napra király lesz és partit rendeznek a tiszteletére. Ezzel el is indul a verseny.
sr
M2
16:45
ALVINNN!!! és a mókusok
A drámatanár vezetésével az iskolában időkapszulát ásnak el a gyerekek és a tanárok. Mindenki izgatottan tervezgeti, hogy mit tegyen a kapszulába az utókor számára. Amikor kiderül, hogy ezzel együtt kiássák az előző generáció időkapszuláját, és megnézik mit tartottak ők fontosnak, Dave és Smith tanárnő is zavarba jön, és mindent elkövetnek, hogy ezt megakadályozni. De vajon miért?
sr
M2
16:55
ALVINNN!!! és a mókusok
A kidobósjátékban a gazdag srácokból álló ellenfél technikai fölényben van Alvinnal és a csapattal szemben. Van légipajzsuk, 3D Mozgás Jósló Kalkulátoruk, és lézervezérlésű kesztyűjük. Kevint megfélemlíti az ellenfél ereje, ezért sérülést színlel. Így Theodor kénytelen beállni a csapatba és kiderül, az ellenfél technikai kütyüjei mit sem érnek a félénk Theo ellen.
sr
M2
17:10
ALVINNN!!! és a mókusok
Alvin legnagyobb meglepetésére Theo a legújabb, Gamma Station konzollal játszik, amit a varázskunyhójában talált. A félénk mókus bevallja, hogy amit csak kíván, az másnap a kunyhóban terem. Vajon hogyan teremnek a legvagányabb és legújabb dolgok ezen a különös helyen? Ez hamar kiderül, de Alvin és Theo nem lesznek boldogok a következményektől....
sr
M2
17:20
ALVINNN!!! és a mókusok
Theodor egy beszélgetés foszlány alapján tudni véli, hogy ő a legidősebb a mókusok közül. A hír felkavarja és úgy érzi, eddig nem úgy viselkedett, ahogy a legidősebb testvérnek illik. Pedig Theodor a legjobb báty szeretne lenni!
sr
M2
17:35
Panda és Kivi
Hajóépítés közben Pöttöm Úr megsérül és sírni kezd. Fáradt és reménytelennek tekinti, a hazajutást ezért elszökik a többiektől. Miközben a tönkrement haja miatt búslakodik, addig Morcos Sapi kever egy hajbalzsamot altatószerrel, ezzel tőrbe csalva Pöttöm Urat, aki a hajbalzsam használata után el is alszik. A többiek észreveszik és úgy alakítják, hogy Morcos Sapi is használja az altatóbalzsamot, s eközben kiszabadítják a barátjukat.
sr
M2
17:45
Panda és Kivi
Az állatok miközben sétálnak hazafelé Arisztódi folyton lemarad, de meggyőzi a többieket, hogy menjenek előre majd utóléri őket. Közben Morcos Sapi kiszemeli Arisztódit és különböző csapdákkal szeretné elfogni, de az első két csapdát kijátszotta a teknős. A harmadiknál azonban elkapja, de Arisztódinak sikerül egyedül kiszabadulnia.
sr
M2
18:00
Alice Miranda - A karácsonyi bál
A nyári szünidő alatt Alice Miranda és családja meghívást kap a királynő új luxushajójának felavatására. Nem csoda, hiszen Alice Mirandáék a királynő rokonai. A kislány magával viszi az izgalmas utazásra két legjobb barátnőjét, Jacintát és Millie-t is. Útközben az előkelő utasok döbbenten tapasztalják, hogy ékszereik, értéktárgyaik eltűntek, majd a tolvaj kereket old. A királynőt eközben zsaroló levelekkel árasztja el valaki. A királyi karácsonyi bálon minden titokra fény derül...
sr
M2
19:20
Állatkölykök
A korallzátonynál elkezdődik a nap, a papagájhal pedig jóízűen rágcsálja a korallokat. Kihasználja a fényt, mert tudja, hamarosan este lesz. Amikor pihenni tér, buborékokból és nyálból körbe burkolja magát.
sr
M2
19:25
Pocoyo
Pocoyo és Pato utazgatni indulnak a Zummantóval, amikor az egyik alkatrész meghibásodik. Egy idegen bolygón találják magukat, ahol a hiányzó alkatrész keresésére indul Pocoyo. Mindeközben Patot földönkívüliek hangja rémiszti meg. Pocoyo nem hisz a barátjának, csak amikor saját szemével is látja őket. Félelemre azonban nincs oka a két jóbarátnak, a földönkívüli csak segíteni szeretne, megtalálta a hiányzó alkatrészt, amit kerestek.
sr
M2
19:30
Pocoyo
Pocoyo régi kacatokat talál a háza táján, ezért nagytakarításba kezd. Szundimadár, Pato, és Elly is követik a példáját. Végül egy nagy kupac szemét gyűlik össze, amit egyik helyről a másikra dobálnak a barátok. Pocoyo követni kezdi a szemét útját, ami csak körbe-körbe jár. Elhatározzák, hogy a régi dolgokat nem dobják ki, újrahasznosítják azokat. Csupa új, szórakoztató játék lett belőlük!
sr
M2
19:35
Dínók nyomában
Melyik gyerek ne szeretné a dinoszauruszokat? Így van ezzel főhősünk, Marci is, aki bár fiatal kora ellenére rengeteg információt tud az őshüllőkről, mindig tanul valami különlegességet professzorától, aki minden érdekességbe beavatja a Magyarországon talált dinoszauruszokkal kapcsolatban.
sr
M2
19:40
M2 matricák - Neked van testvéred?
Tomi azt gondolja, hogy a húga egy UFO. A szomszéd kisfiú, Dani segítségével felkeresik Géza bácsit, a szomszédot, hogy segítsen nekik visszavinni az UFO-t oda, ahonnan jött.
sr
M2
19:55
Ütemmutató
Dallamos, lüktető, szórakoztató hangszerbemutató gyerekeknek. A második évadban a magyar népi hangszereket járjuk körbe. Ebben a részben egy sportpályára megyünk, hogy a cimbalom húrjain szaladgáljunk.
sr
M2
20:00
Akusztik
Csak dallam és a ritmus, tisztán. A legendás akusztik műsor visszatért, a legnagyobb hazai sztárokkal az M2 Petőfi TV-n az A38 hajó színpadán.
sr
M2
21:05
Mintha kéne
A Mintha kéne cselekménye mindössze egy órát ölel fel. Anna családja hosszú útra indul, hogy hazavigyék Évi mamát a közös karácsonyra. Miközben Anna szülei vitatkoznak és a hangulat egyáltalán nem karácsonyi, Anna és a nagymamája szeretettel és teljes egyetértésben beszélgetnek egymással. Ám Anna és Évi nagyi régóta várt közös pillanatai hamar véget érnek, a mama hirtelen halálával. Annának nemcsak magában kell tartania a lelket a feldolgozhatatlan helyzetben, hanem minden erejét össze kell gyűjtenie, hogy megossza a hírt a szüleivel, akik nem veszik észre mi zajlik körülöttük.
sr
M2
21:25
Kulisszák mögött - Az A38 hajón
A Mörfi zenekar 2022-ben alakult Budapesten, a korábban Mörfilend néven működő formáció folytatásaként. A névmódosításra a tagváltozások miatt került sor, illetve azért, mert a már addig meglévő dalokat is újra hangszerelte az újonnan létrejött formáció. A zenekar kellemes hangulatú, magyar szövegű pop-rock zenét játszik. A névváltás óta most először mutatkoztak be az A38 Hajó színpadán.
sr
M2
22:25
A38 Archív
Ágoston Béla a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem ének-zene-karvezetés szakán végzett 1992-ben. Elismert népzenész és jazzmuzsikus, a közreműködésével eddig megjelent lemezeken multi-instrumentalistaként szerepelt. Formációiban főleg alt- és tenorszaxofonon, valamint basszusklarinéton hallható. Az Ágoston Friót így jellemezte: Szabad formáció. Az örömzene és az egymásrautaltság, a közös teremtés zenei tapasztalataink jelene. Ki mit hoz? Ma estére, persze. Ki tudjuk-e üríteni magunkból a legutóbbi koncert óta felgyülemlett érzéseket, hangokat? El tudjuk-e engedni a gyakorolni valót és egy közös repülésre tudunk-e invitálni? A válasz természetesen egy nagy-nagy igen, a felállás pedig: Ágoston Béla - tenorszaxofon, hegedű, fuvola, Hock Ernő - basszusgitár, Szegő Dávid - dob.
sr
M2
23:25
Házibuli
A szombat esténként jelentkező új zenés házibuli műsor a legaktuálisabb magyar dalokat, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket bemutatja be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával. Emellett táncolni hívjuk a nézőt a magyar könnyűzene legnagyobb legendáinak dalaira is, akik kiemelt szerepet kapnak az adásban, egy-egy tematikus rovat keretében.
sr
M2

ТБ-гід - понеділок, 13.05.24

01:35
Esti Kornél
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni - így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
sr
M2
02:25
Akusztik miniprogram
Csak dallam és a ritmus, tisztán. A legendás akusztik műsor visszatért, a legnagyobb hazai sztárokkal az M2 Petőfi TV-n az A38 hajó színpadán.
sr
M2
02:30
Mintha kéne
A Mintha kéne cselekménye mindössze egy órát ölel fel. Anna családja hosszú útra indul, hogy hazavigyék Évi mamát a közös karácsonyra. Miközben Anna szülei vitatkoznak és a hangulat egyáltalán nem karácsonyi, Anna és a nagymamája szeretettel és teljes egyetértésben beszélgetnek egymással. Ám Anna és Évi nagyi régóta várt közös pillanatai hamar véget érnek, a mama hirtelen halálával. Annának nemcsak magában kell tartania a lelket a feldolgozhatatlan helyzetben, hanem minden erejét össze kell gyűjtenie, hogy megossza a hírt a szüleivel, akik nem veszik észre mi zajlik körülöttük.
sr
M2
02:45
Akusztik
Csak dallam és a ritmus, tisztán. A legendás akusztik műsor visszatért, a legnagyobb hazai sztárokkal az M2 Petőfi TV-n az A38 hajó színpadán.
sr
M2
03:45
Hullámhossz
Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei, szokatlan hanghordozói, üdítő szereplői láthatók-hallhatók rövid, 8-12 perces portréadásokban. Ismerd meg a jövőt, a láthatatlant, a klubélet mélyen dobogó életének szereplőit!
sr
M2
04:00
Akusztik miniprogram
Csak dallam és a ritmus, tisztán. A legendás akusztik műsor visszatért, a legnagyobb hazai sztárokkal az M2 Petőfi TV-n az A38 hajó színpadán.
sr
M2
04:05
A38 BESZTOF
Az A38 Hajó fennállásának 18 éve alatt a világon egyedülálló módon több mint 3500 koncertet rögzített az MTVA-val együttműködésben, melyek hivatottak bemutatni a hazai és nemzetközi zenei élet egy fontos szegmensének történetét. Ezekből a felvételekből válogattuk ki azokat a legjobb zeneszámokat, melyeket egy-egy műfaj, vagy más tematika mentén összegyűjteni érdemes, a jazztől a progresszív kísérleteken át a rock, a metal, a punk, az undergrund és még számtalan irányzat minőségi előadóival. Ez a páratlan kordokumentum gyűjtemény most megnyílik a nagyközönség előtt, ezzel a retrospektív válogatással újra átélhetjük az új évszázad kezdetének koncerthangulatait.
sr
M2
05:00
Mekk Elek az ezermester
Tyúkanyó annyira retteg a rókától, hogy az ólajtóra lakatot szereltet Mekk mesterrel. Egy fontos kérdésben azonban sehogy sem tudnak dűlőre jutni.
sr
M2
05:05
Pom Pom meséi
A Festéktüsszentő folyton tüsszög, ezért minden repül a közeléből. Egyik sétája alkalmával a festéket is kitüsszenti a tégelyből. Innen jön az ötlet: tüsszentse a festéket a házakra és a kerítésekre. Később már portrékat és tájképet tüsszent.
sr
M2
05:10
Frakk, a macskák réme
Károly bácsi szerint a házasság 45. évfordulóját nem szokás megünnepelni, mert az sem nem ezüst-, sem nem aranylakodalom. Frakk rábeszélésére mégis rászánja magát, hogy meglepi Irma nénit a régen vágyott betonjárdával.
sr
M2
05:20
Mesélj nekem!
Klasszikus meséket hallhatunk ismert színészek felolvasásában. Mesélő: Schell Judit.
sr
M2
05:30
Kukori és Kotkoda
Kotkoda megkéri Kukorit, vigyázzon a két csibére. Elviszi őket sétálni, majd egy fa alatt letelepszik és elalszik. Közben a kánya ellopja a csibéket...
sr
M2
05:40
A nagy ho-ho-horgász
A nagy hőségben mindenki alszik. A madarak a fán, a halak és a Főkukac a vízben, de még a Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász is bóbiskol a parton. A nagy kapásra ébred fel, ám nem hal került a horogra, hanem egy négylábú cserépedény, aki csak játszani akar. A Nagy Horgásznak remek ötlete támad, mivel a teknős kiváló úszó, a hátára ülve fog halat fogni...
sr
M2
05:45
Mirr-murr kandúr kalandjai
Mirr-Murr, Oriza Triznyák, Pintyőke és Ferdinánd Mesetisztás határán találkozik a tűzokádó hétfejű sárkánnyal, akinek nagy segítségre van szüksége...
sr
M2
05:55
Töf-Töf elefánt
A hihetetlenül erős, csupaizom űrlény felemeli a megmozdíthatatlan dézsát, segít a csapdába esett, a bajbajutott kéményseprőn, a tehetetlen zongoraszállítón. A vagánykodó huligánokat is megleckézteti, a harang idő előtti megszólaltatásával azonban egy kis bonyodalmakat okoz.
sr
M2
06:05
Bogyó és Babóca
Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány elválaszthatatlan barátok. Sok kedves kalandon keresztül közösen fedezik fel az őket körülvevő világ jelenségeit, eseményeit, tárgyait. Bartos Erika népszerű gyerekkönyvéből az Oscar-díjra jelölt M. Tóth Géza és Antonin Krizanics készített animációs filmet, melyet a magyar mozik nagy sikerrel vetítettek.
sr
M2
06:10
Kívánj most!
Bianka elszomorodik, amikor a parkban töltött napja nem úgy alakul, ahogy tervezte. A nap során azonban rájön, hogy a változás mókás meglepetéseket tartogathat.
sr
M2
06:30
Zou
Zou Elzee-vel a Sportcsarnokba megy tollaslabdázni, de ott épp balett órát tartanak. Ziinia kérleli, hogy maradjon ott, de Zou szerint unalmas a balett. Dédi otthon mégis rábírja Zou-t, hogy próbálja ki a balett táncot.
sr
M2
06:40
Zou
Zowie számítógépe elromlik, és a Sportcsarnok helyfoglalását nem tudja irányítani, így mindenkit egy időpontra hív. Mikor Zinnia és Elzee balettórán venne részt, addig Zou és Zak teniszórán. Megegyeznek, hogy elfelezik a pályát, de ez a bonyadalmak sokaságát indítja el.
sr
M2
06:55
A mancs őrjárat
Ryder telefonhívást kap Ugatóburgból, ahol egy sétáló páncélt láttak. A Mancs őrjárat tudja, hogy szellemek nem léteznek, de akkor mi vagy ki zavarja a hercegnő álmát. A kutyik sietnek a helyszínre, bár Rubbel nem biztos abban, hogy neki is ott a helye. / Humdinger polgármester ellopott egy régi, értékes majommaszkot a dzsungelben. Így majomnak hiszi magát, és le is tűnik a fák között. Carlos ezért a Mancs őrjáratot hívja, hogy találják meg a polgármestert.
sr
M2
07:20
Hetedhét kaland
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába.
sr
M2
07:30
Ütemmutató
Dallamos, lüktető, szórakoztató hangszerbemutató gyerekeknek. A második évadban a magyar népi hangszereket járjuk körbe. Ebben a részben egy sportpályára megyünk, hogy a cimbalom húrjain szaladgáljunk.
sr
M2
07:35
M2 matricák - Baltazár-bazár
A hangyáról tudunk meg sok információt Baltazártól.
sr
M2
07:40
M2 matricák - Baltazár-bazár
Az állatok között sok olyan van, amelyik éjszaka vadászik és nappal pihen. Ezekről mesél Baltazár.
sr
M2
07:45
Zoom, a fehér delfin
Maeva és Patrick bácsi vásárolni mennek, ezért az éttermet Timetire, Yannra és Marinára hagyják. Auru is segíteni szeretne, ám a két kiskakas hamarosan hatalmas felfordulást okoz az étteremben.
sr
M2
08:00
Zoom, a fehér delfin
Igor egy katonai delfin, aki egy nyomkövetővel a hátán megszökött egy katonai bázisról. A harci delfin hamar összebarátkozik Auruval és megtanulja, nem minden ember ellenség.
sr
M2
08:10
Az ifjú Robin Hood kalandjai
A Király parancsára Robint a várban tartják, hogy úriembert faragjanak belőle. Mint utóbb kiderül, szokás szerint János herceg keze van a dologban, aki el akarja terelni a figyelmet egy titkos akcióról.
sr
M2
08:20
Az ifjú Robin Hood kalandjai
Mikor lába kél a koronának, amit János herceg kifejezetten magának készíttetett egy különleges alkalomra, tűvé tesz mindent, hogy visszaszerezze. Robin és barátai azonban szokás szerint gondoskodnak róla, hogy másképp alakuljanak a dolgok, mint ahogy azt János tervezte.
sr
M2
08:35
Panda és Kivi
Hajóépítés közben Pöttöm Úr megsérül és sírni kezd. Fáradt és reménytelennek tekinti, a hazajutást ezért elszökik a többiektől. Miközben a tönkrement haja miatt búslakodik, addig Morcos Sapi kever egy hajbalzsamot altatószerrel, ezzel tőrbe csalva Pöttöm Urat, aki a hajbalzsam használata után el is alszik. A többiek észreveszik és úgy alakítják, hogy Morcos Sapi is használja az altatóbalzsamot, s eközben kiszabadítják a barátjukat.
sr
M2
08:45
Panda és Kivi
Az állatok miközben sétálnak hazafelé Arisztódi folyton lemarad, de meggyőzi a többieket, hogy menjenek előre majd utóléri őket. Közben Morcos Sapi kiszemeli Arisztódit és különböző csapdákkal szeretné elfogni, de az első két csapdát kijátszotta a teknős. A harmadiknál azonban elkapja, de Arisztódinak sikerül egyedül kiszabadulnia.
sr
M2
08:55
A dzsungel könyve
Maugli hirtelen ötlettől vezérelve jövendőmondónak áll. Mindenki el is hiszi neki, csak Balu nem. Sir Kán is elmegy hozzá, hogy jósoljon neki, de ez csak egy csapda.
sr
M2
09:10
A dzsungel könyve
A száraz évszak kezdetének megünneplésére, az aki lótuszvirágot tud hozni a verseny zsűrijének, azaz Balunak, egy napra király lesz és partit rendeznek a tiszteletére. Ezzel el is indul a verseny.
sr
M2
09:25
Büdi és Markosz
Büdi és Markosz dinnyedobással játszik, miközben azon gondolkoznak, hogy egy hatalmas dinnye vajon nagyobbat placcsan-e. Elmennek hát, és barátaik segítségével kipróbálják./ Vonta Tom kirakja a vízbe Ding Dinget a bólyát, hogy Bálnana a hajó tudja merre kell mennie. Ding Ding azonban eltűnik, így megindul a keresés a kis bólya iránt.
sr
M2
09:45
Anna és barátai
Eljött az éves tréfanap ideje, és Krisztofer kivételével mindenkinek van egy jó ötlete. A kis kukac azonban nem csügged, inkább ő süti a főnyereményt, egy tortát. Amikor mindenki asztalhoz ül, rájönnek, hogy bizony Krisztofer is kitalált valamit.
sr
M2
09:50
Anna és barátai
Anna és a többiek Ron csodás kőgyűjteményébe keresnek egy újabb darabot. Amig kutatnak, mindenféle szemétre is rábukkannak, ám a végén megtalálják a tökéletes követ. A gond csak az, hogy nem tudják megmozdítani.
sr
M2
09:55
Anna és barátai
Krisztofert nagyon szeretne eljutni az űrbe és a Holdra. Anna és a többiek szeretnék, ha valóra válna az álma, ám egy igazi űrhajót még Bubu sem tud barkácsolni. Cserébe okod ötletekkel, az űrt és a Holdat varázsolják a Földre. És Bubu is épít egy játék űrhajót.
sr
M2
10:10
Számoljunk Paulával
Vörösszakáll legjobb barátja, Lóri papagáj folyton Maurice-szal játszik. A kapitány féltékeny lesz és szeretné visszakapni a barátját. Paula és barátai segítenek neki.
sr
M2
10:15
Számoljunk Paulával
Paula, a Számok Lánya egy szupercsapatot alapít a barátaiból. Mindenkinek van valami szuper képessége, egyedül Billy szomorkodik, mert neki nincs. Vagy talán mégis?
sr
M2
10:30
Edmond és Lucy
Este hangversenyt rendeznek az erdőben, amihez Edmond, Mitzi és Lucy is szeretnének csatlakozni. Ehhez az erdőben keresnek alapanyagot, hogy csináljanak saját hangszert, de sajnos közben Harry-é egy kicsit összetörik.
sr
M2
10:40
Edmond és Lucy
Edmond és Lucy kíváncsiak, ki az erdő legidősebb lakója. Mima egy rejtvény segítségével vezeti rá őket, de a kölyköknek kell megtalálniuk a legöregebb lakókat.
sr
M2
10:55
Frakk, a macskák réme
Károly bácsi szerint a házasság 45. évfordulóját nem szokás megünnepelni, mert az sem nem ezüst-, sem nem aranylakodalom. Frakk rábeszélésére mégis rászánja magát, hogy meglepi Irma nénit a régen vágyott betonjárdával.
sr
M2
11:05
Mesélj nekem!
Klasszikus meséket hallhatunk ismert színészek felolvasásában. Mesélő: Schell Judit.
sr
M2
11:10
Derítsük k!hívás
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis hajót kell építeniük, amely nem süllyed el, ha rárakják egy kis játékukat. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
sr
M2
11:15
Kelj fel, Marci!
Marci, mint múzeumi teremőr észreveszi, hogy a festményekről eltűntek az alakok. Ők ugyanis bulit tartanak Agatha, a grófnő tiszteletére. Ám az ünnepelt sehol sincs. Marcinak, mint a képekért felelős személynek, gyorsan meg kell találnia a grófnőt.
sr
M2
11:30
Nene
Nene reggel arra ébred, hogy nagyon éhes, és mindenből kettőt lát, majd hármat. Nene és Meggájver elindulnak barátaikhoz, hátha van valakinek egy jó ötlete, hogy elmúljon a baja.
sr
M2
11:35
Moncsicsik
Sylvus a megfázására Leafy-vel közösen csinál egy főzetet, de Leafy véletlenül bohótusz magokat ad Sylvus-nak. Sylvus mindenkivel elkezd viccelődni. A gyógymódja egy nagy ijedtség.
sr
M2
11:45
Moncsicsik
Lezuhan a Tsuruk csillaga az égről, ami segíti eljutni az álmokat a gyerekekhez. Minél előbb vissza kell juttatni a csillagot az égre, így a Moncsicsik elkezdenek a megoldáson dolgozni.
sr
M2
12:00
ALVINNN!!! és a mókusok
A drámatanár vezetésével az iskolában időkapszulát ásnak el a gyerekek és a tanárok. Mindenki izgatottan tervezgeti, hogy mit tegyen a kapszulába az utókor számára. Amikor kiderül, hogy ezzel együtt kiássák az előző generáció időkapszuláját, és megnézik mit tartottak ők fontosnak, Dave és Smith tanárnő is zavarba jön, és mindent elkövetnek, hogy ezt megakadályozni. De vajon miért?
sr
M2
12:10
ALVINNN!!! és a mókusok
A kidobósjátékban a gazdag srácokból álló ellenfél technikai fölényben van Alvinnal és a csapattal szemben. Van légipajzsuk, 3D Mozgás Jósló Kalkulátoruk, és lézervezérlésű kesztyűjük. Kevint megfélemlíti az ellenfél ereje, ezért sérülést színlel. Így Theodor kénytelen beállni a csapatba és kiderül, az ellenfél technikai kütyüjei mit sem érnek a félénk Theo ellen.
sr
M2
12:25
ALVINNN!!! és a mókusok
Alvin legnagyobb meglepetésére Theo a legújabb, Gamma Station konzollal játszik, amit a varázskunyhójában talált. A félénk mókus bevallja, hogy amit csak kíván, az másnap a kunyhóban terem. Vajon hogyan teremnek a legvagányabb és legújabb dolgok ezen a különös helyen? Ez hamar kiderül, de Alvin és Theo nem lesznek boldogok a következményektől....
sr
M2
12:35
ALVINNN!!! és a mókusok
Theodor egy beszélgetés foszlány alapján tudni véli, hogy ő a legidősebb a mókusok közül. A hír felkavarja és úgy érzi, eddig nem úgy viselkedett, ahogy a legidősebb testvérnek illik. Pedig Theodor a legjobb báty szeretne lenni!
sr
M2
12:50
Gigantoszaurusz
Trey lába megsérül, és nem tudja elijeszteni Crort és Totort, ezért haszontalannak érzi magát. Tiny szeretné, ha a gyógyulás idejét is hasznosan töltené, így ráveszi a bátyját, hogy próbálja ki a festést és az agyagozást. Ám úgy tűnik, Trey egyikben sem igazán tehetséges, míg rá nem jön, hogy a szarvaival csodásan faragja a fákat. Szükség is lesz rá nemsokára, mivel Cror és Totor nem bírnak magukkal.
sr
M2
13:00
Gigantoszaurusz
Tiny játék közben véletlenül kidönt egy apró facsemetét. Szeretné jóvátenni, ezért pártfogásába veszi, és maga nevelgeti tovább. A kis fa pedig szépen fejlődik, ám egy idő után bizony Tiny-nak el kellene ültetni a földbe. A kis dinó maga is nehezen ismeri be, de bizony nem könnyű megválnia kedvencétől.
sr
M2
13:10
Gigantoszaurusz
A kis dinók csúnyán összevesznek, ennek pedig az a kőtábla issza meg a levét, amit közösen találnak. Az értékes lelet nem más, mint az öt barát ősi címere. Ezen azonban csak négy dinoszauruszfej látható, vajon ki az ötödik. Miután a kőtábla darabokra törik, mindenki talál egy részt, Giganto pedig segít nekik. De a keresés korántsem olyan szórakoztató a barátok nélkül.
sr
M2
13:25
Mini Madagaszkár - Vár a nagyvilág
Amikor Bartholomew denevér szárnya meggyógyul, és visszatér New Jersey vadonjába, a banda úgy dönt, hogy meglátogatja.
sr
M2
13:45
Gortimer Gibbon nem hétköznapi kalandjai
Gortimer minden pillanatot szeretne kihasználni, hogy jól érezzék magukat az édesapjával, mielőtt újra el kell utaznia. A három jó barát egy szivárványt vetít ki a Rendes utca fölé, amitől nem csak Gortimer édesapja, de az utca többi lakója is meglepően boldog és felszabadult lesz. Mel és Ranger elkezdenek aggódni, hogy a dolgok ezúttal nagyon nem mennek rendesen, Gortimer azonban szeretné fenntartani a jó hangulatot az utcában.
sr
M2
14:15
Power Players
A brutális kánikula idején Axelnek és csapatának meg kell keresnie a Thermometron 9000 -et, amelyet Jégzúzó ellopott, hogy a hokipályája ne olvadjon el, és Axeléket egy visszavágóra ki tudja hívni.
sr
M2
14:25
Power Players
Axel és a csapat unatkozik, nem gondolták volna, hogy hiányozni fog nekik Galád és a többi rossz fiú. Elhatározzák meglátogatják Galádékat.
sr
M2
14:40
Power Players
Axel tehetetlenül nézi Galileo és Sarge zenei versenyét. Taréjos is csatlakozik a versenyhez a gitárjával, hogy megnyerje a bajnoki címet.
sr
M2
14:50
Pat, a kutya
Lola Pat segítségével óriási epret nevelt. Pat tiszteletére szeretne tortát csinálni a gyümölcsből, ám a finomságra a dróton ülő galamboknak és a szomszéd kutyának is fáj a foguk. Pat elhatározza, mindenáron megvédi az epret!
sr
M2
15:00
Pat, a kutya
Lucy-nak édesanyja megtiltja, hogy még több kóborállatot hozzon a lakásba. Ám három galamb mégis bejut a házba, sőt, Pat az, aki kiszorul!
sr
M2
15:05
Super Wings - A szárnyalók
A monza versenypályán lefújták a versenyt, mert az autók nem érnek oda időbe, ezért Rikárdó a Szárnyalóktól kér segítséget. Jett, Dizzy és Jerome Aranyfiúval szembeszállva csapatmunkával, de végül megnyerik a trófeát.
sr
M2
15:20
Super Wings - A szárnyalók
A thaiföldi Lopburi-ba a csintalan kismajmok elcsenik Tan játékait. Ahhoz, hogy visszaszerezze őket a Szárnyalóktól kér segítséget, mégpedig egy világítós, nyomonkövetős labdát. Amint Tan visszakapja a játékait, a kismajmoknak is építenek egy játszóteret, hogy mindenki kedvére mókázhasson.
sr
M2
15:30
M2 matricák - Lássuk a medvét!
A lássuk a medvét sorozat a magyar szólásokat és közmondásokat értelmezi a gyerekeknek.
sr
M2
15:35
M2 matricák - Hevül a vegyület
Fizikai oktató sorozat gyerekeknek
sr
M2
15:40
Derítsük k!hívás
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis hajót kell építeniük, amely nem süllyed el, ha rárakják egy kis játékukat. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
sr
M2
15:45
Irány Okido!
Messy, Zoé és Félix egy földrengés nyomába erednek, és igen fontos felfedezést tesznek a fogmosás fontosságáról. Hogy hogy függ össze ez a két dolog, az kiderül ebből az epizódból.
sr
M2
16:00
Irány Okido!
Ebben az epizódban a szivárvány titkait kutatják Messy barátai.
sr
M2
16:10
Irány Okido!
Ebben az epizódban a hernyó és a pillangó különleges kapcsolatáról mesélnek Messy barátai.
sr
M2
16:20
Moncsicsik
Aikor kilövi az imádat mágikus labdáját az Álomfára, amitől minden csicsi Aikort tekinti királyának. A helyzetet Twig és Hanae tudja megmenteni, akik épp nem tartózkodtak a fán, mikor a varázslat a többieket uralmuk alá vonta.
sr
M2
16:35
Moncsicsik
Meglepetések napja van Álomfán, a csicsik különböző ajándékokkal kedveskednek egymásnak. Stampy megharagszik egy félreértés miatt Artusra, akinek hőssé kellene válnia ahhoz, hogy Stampy bizalmát visszanyerje.
sr
M2
16:45
A dzsungel könyve
Balu a szaglás technikáját tanítja Mauglinak és Bagirának, de valahonnan iszonyatos bűz jön, amitől elvesztik szaglásukat.
sr
M2
17:00
A dzsungel könyve
A barátság napon a majmok nem hívják meg a borzokat az ünnepségre, mert túl büdösek. Ezen felháborodva a borzok átállnak Tabaki oldalára, aki viszont ettől úgy gondolja, innentől ő lesz a dzsungel királya. Persze ehhez még Mauglinak és Sir Kánnak is lesz néhány szava.
sr
M2
17:10
ALVINNN!!! és a mókusok
Dave egy levélből megtudja, Grammy-díjra jelölték. Rendkívül büszke a kitüntetésre és sorba hívja a barátait az örömhírrel. A mókusok azonban rájönnek, hogy nem Grammy a díj, hanem Granny, ami a korosodó rockkerek díja. A mókuscsapat Alvinnal az élen nem tudja, hogyan mondják el Dave-nek, hogy tévedett....
sr
M2
17:20
ALVINNN!!! és a mókusok
Theodornak nincs önbizalma. Különösen igaz ez a játékok területén, ezért Alvin elhatározza, hogy felrázza öccse szunnyadó tehetségét. Eljátssza, hogy önbizalmat ad át Theodornak, és a bizonyításban a tesók is segítenek. Nem csoda, ha Theodor azonnal benevez egy golfbajnokságra...
sr
M2
17:35
ALVINNN!!! és a mókusok
A városban Dagarak-találkozó van, és a rendezvény hemzseg a rajongóktól. Alvin és Kevin is szeretnének ott lenni, annak ellenére, hogy ilyenkor az iskolában van a helyük. Alvin nagy ötlete beválik, és mint beteg, otthon maradhat. Így elmegy a találkozóra, ám nem számít rá, hogy Dave is megjelenik...
sr
M2
17:45
ALVINNN!!! és a mókusok
Dave egy rövid időre befogadja Olint, a cserediákot. Olin esténként mesél a mókusoknak, és elhiteti velük, hogy a mesevalóra válhat. A félős Theodore meggyőzi Alvint és Simont egy közelgő rossz dologról, és a kis mókusok mindent elhisznek...
sr
M2
18:00
Panda és Kivi
Hihiék a parton keresnek alkatrészeket a hajóhoz, miközben találnak egy tükröt, ami mindenkinek a tetszését elnyeri és össze is kapnak rajta. Morcos Sapi különböző fémeket helyez el nekik, amik aranynak vannak álcázva és mindenki elveszi, kivéve Hihi, aki a hajón dolgozik. Majd Morcos Sapi megjelenik egy hatalmas mágnessel és mindenkit magához ránt kivéve a pandát, aki végül megmenti barátait.
sr
M2
18:10
Panda és Kivi
Miközben építik a hajót az állatok elkezdenek zenélni, ami nagyon megtetszik a sirályoknak és ezt látván alakítanak egy bandát. Hamar konfliktus merül fel, ugyanis nem ugyanazt a zenét akarják játszani. Morcos Sapi egy furulya segítségével hipnotizálja őket és a ketrecbe vezeti az állatokat. Közösen nagyobb zajt csapnak, mint a furulya és a sirályok segítségével kiszabadulnak a fogságból.
sr
M2
18:25
Mini Madagaszkár - Vár a nagyvilág
A várva várt játékautó-verseny éjszakáján Melman mentőautójának kerekét kilyukasztotta valaki. Feltételezve, hogy szándékosan csinálták, Melman bevonja Martyt és a bandát egy nyomozásba, hogy megtalálják a rosszul viselkedő tettest.
sr
M2
18:50
Super Wings - A szárnyalók
Mateo selyempókjától mindenki fél az Atocha vonatállomáson, ezért a kisfiú a Szárnyalóktól kér segítséget, hogy hozzanak a kis kedvencének egy hordozót. Ellie le szeretné fotózni a hálót, amit Estaban, a pók szőtt, de ezzel óriási galibát okoz.
sr
M2
19:00
Super Wings - A szárnyalók
A Tökmagok vicces csokit hoztak a légi bázisra. Paul hangja nagyon vicces lett tőle, Dizzy bekékült, Jett pedig lelassult, ami nagyon megnehezíti a küldetést, amiben Nazli kér segítséget, hogy apukájának jégkását tudjon készíteni, mert nagyon melegben jár dolgozni.
sr
M2
19:10
Az ifjú Robin Hood kalandjai
János herceg merényletre készül Richard király ellen. Ennek megakadályozására vad hajszába kezdenek egy vadászkürtért a zsiványok és Robinék is. Flynn mindeközben mindenkivel összebarátkozik.
sr
M2
19:25
Az ifjú Robin Hood kalandjai
Richard egy tréfás mesélő segítségével akarja megnevettetni Lord Gudfredet, akit békítő szándékkal vendégségbe hív. János hercegnek nincs ínyére, hogy a nagy tréfálkozásban nevetség tárgyává válik, így mindent elkövet, hogy eltűntesse a históriást.
sr
M2
19:40
Hetedhét kaland
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába.
sr
M2
19:50
Derítsük k!hívás
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis hajót kell építeniük, amely nem süllyed el, ha rárakják egy kis játékukat. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
sr
M2
19:54
M2 matricák - Igaz vagy hamis?
Gárdonyban áll egy szobor, amely Halász Jancsit, a város híres halászát ábrázolja.
sr
M2
20:00
Heartland
Amy és Ty kettesben indul el a hegyekbe, hogy egy elszigetelt vadló-ménest megmentsen az éhhaláltól. Ty azonban váratlanul rosszul lesz, belázasodik, és elájul. A hirtelen hóvihar elvágja előlük a visszautat. Ketten kell megbirkózniuk a nehézségekkel, és végre őszintén szembenézhetnek saját gondjaikkal is. Beismerik, hogy puszta barátságnál több lehet közöttük. Lou Peterrel indul egy fürdőbe, a hó azonban az ő útjukat is állja. Lou végre bevallja Jacknek, hogy Peterrel, az olajvállalat emberével randizik.
sr
M2
20:50
Esti Kornél
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni - így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
sr
M2
21:50