COOL

COOL

A Cool egy magyar nyelvű kereskedelmi televíziócsatorna, az RTL Csoport tagja. RTL Klubos sorozatokat, filmeket és szórakoztató műsorokat sugároz.

Hungary

TV-guide - onsdag, 2024-05-08Nu

00:55
Gyilkos elmék
A Criminal Minds az FBI egyik elitegységének az életét mutatja be. A maroknyi csapat célja, hogy Amerika legelvetemültebb bűnözőinek gondolkodásmódját feltérképezze, és ezzel megelőzze a további bűncselekményeket. Felkeresik a tett helyét, a célszemély személyes terét, otthonát vagy a munkahelyét, hogy a lehető legjobban azonosulhassanak vele. A Criminal Minds története az FBI egyik különleges részlegéről szól. A csoport feladata nem kevesebb, mint az ország bűnöző állományát, valamint a bűnözésre hajlamos személyeket analizálni, a különösen veszélyeseket kiszűrni és megállítani, mielőtt újra lecsaphatna. A 15. évad Az FBI profilozói minden tudásukat latba vetik, hogy végre rács mögött tudhassák Everett Lynchet, azt a sorozatgyilkost, aki számtalan nővel végzett. Ezúttal mindenki erre fókuszál, és a karrierjük során talán először még a családtagok támogatását is megkapják.
sr
01:55
Fekete tulipán
A Vonk és a Kester család konkurens virágkereskedők, akik évek óta háborúban állnak egymással egy szörnyű tragédia miatt, melyben Henk Kester elvesztette öccsét és annak feleségét. A halálukért a Vonk családot teszik felelőssé, akiknek sikerül végre az áhított csoda, életképes fekete tulipánhagymákat előállítani. A gyűlölet és a versengés újabb áldozatokat követel, s hamarosan rájönnek, hogy a fekete tulipánért súlyos áldozatot kell hoznia mindenkinek. A 2. évad A Vonk és a Kester család között tovább dúl a háború, a rivalizálás új szintre lép. Miközben Jisannét titokban még mindig rémálmok gyötrik, Kat mindent elkövet Ben szabadulásáért. Lynn egyre biztosabb abban, hogy testvére szelleme nem hagyja addig békén, amíg valahogy nem veszi fel a vele a kapcsolatot.
sr
02:55

03:55
Cobra 11
A lélegzetelállító autósüldözések folytatódnak, a Cobra 11, az európai filmgyártás egyik legsikeresebb akciósorozata visszatér a képernyőkre. Semir Gerkhan és Paul Renner, az autópálya-rendőrség nyomozói nem kímélik magukat, ha az autópályán közlekedők biztonságáról van szó. Autótolvajok, drogfutárok, fegyvercsempészek, menekülő gyilkosok és ámokfutó autósok - Semir és Alex szürkének aligha mondható hétköznapjainak visszatérő szereplői. Biztonsági öveket bekapcsolni! Indul a Cobra 11!
sr
05:00
CSI: New York-i helyszínelők
Az egykori chicagói tengerészgyalogos, Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise) a New York-i rendőrség veteránja, aki szeptemberi terrortámadásban vesztette el a feleségét. Mac maximálisan szervezett, hatékony, elkötelezett és rendkívül korrekt stílusban vezeti csapatát. Helyettese és egyben legjobb barátja, Stella Bonasera nyomozó (Melina Kanakaredes), aki segít Macnek átvészelni a felesége halálának hatásait, és újjáépíteni a magánéletét, miközben koordinálja Danny, Hawks, Aiden és Flack, azaz az éjszakai helyszínelő-csoport munkáját.
99%
sr
06:00

06:55
New Amsterdam - Vészhelyzet New Yorkban
Dr. Max Goodwin, a New Amsterdam kórház új orvosigazgatója azzal kezdi munkáját, hogy egyesével megismerkedik a személyzettel, még a takarítókkal is. Azt szeretné tudni: hogyan segíthetek? Válasz hiányában kész egy egész osztálynak felmondani, ha ott az orvosokat jobban érdeklik a bevételi források, mint a hatékonyabb gyógyítás. Max minden építő ötletre vevő, és azonnal cselekszik. Csak saját, titkolt halálos betegsége az, ami megállíthatja a reformokban. A 3. évad A pandémia új kihívások elé állítja a New Amsterdam dolgozóit, akik több kollégát is elvesztettek a járvány miatt. Max kénytelen nélkülözni Kapoort, és az osztálya élére ideiglenesen kinevezi a szinte kezdő, ugyanakkor zseniális orvost, Dr. Agnes Kaót. A karantén, a maszk, a rendszeres készlethiány és a tömeges megbetegedések összeomlással fenyegetik a kórház működését.
sr
07:55
Szívek szállodája
Mai mércével mérve a 32 éves gyönyörű Lorelai még javában a szinglik gondtalan életét élné, egyik partiról járna a másikra a szőke hercegre vadászva. Ehelyett egy kisvárosban próbál életben tartani egy gyönyörű kis szállodát és neveli 16 éves kora óta egyedül a lányát, Rory-t. Rory épp elérte azt a kritikus kort, amikor ő kamaszfejjel magára maradt, elkövetve olyan hibákat, melyek visszavonhatatlan következményekkel jártak. Lorelai és Rory, anya és lánya, mentor és tanítvány bizalmas barátnők, azaz a bájos Gilmore lányok, azonban nemcsak okosak és szépek, hanem örök optimisták is, akik minden körülmények között vigyáznak egymásra, bármit is hozzon az élet.
sr
08:50

09:50
Monk - Flúgos nyomozó
Adrian Monknak hetek óta nincs új ügye és ezért természetszerűleg anyagilag is megszorul kissé. Natalie, hogy segítsen főnökén - és persze saját magán - ráveszi Monkot, hogy egy múzeumból ellopott nagy értékű gyémántot kutasson fel, hogy elnyerje a megtalálónak járó egymillió dolláros jutalmat. Csakhogy a jutalomra Natalie-n kívül másnak is fáj a foga.
sr
10:45
Monk - Flúgos nyomozó
Monk legújabb esete egy öngyilkosságnak látszó gyilkosság, melyet a nyomozó elég hamar megold és ki is következteti, hogy csakis egyetlen ember lehetett a gyilkos. A gond mindössze csak az, az elméletében, hogy a gyanúsítottja egy űrhajós, aki a gyilkosság idején éppen Föld körüli pályán keringett a bolygó körül.
sr
11:45
New Amsterdam - Vészhelyzet New Yorkban
Dr. Max Goodwin, a New Amsterdam kórház új orvosigazgatója azzal kezdi munkáját, hogy egyesével megismerkedik a személyzettel, még a takarítókkal is. Azt szeretné tudni: hogyan segíthetek? Válasz hiányában kész egy egész osztálynak felmondani, ha ott az orvosokat jobban érdeklik a bevételi források, mint a hatékonyabb gyógyítás. Max minden építő ötletre vevő, és azonnal cselekszik. Csak saját, titkolt halálos betegsége az, ami megállíthatja a reformokban. A 3. évad A pandémia új kihívások elé állítja a New Amsterdam dolgozóit, akik több kollégát is elvesztettek a járvány miatt. Max kénytelen nélkülözni Kapoort, és az osztálya élére ideiglenesen kinevezi a szinte kezdő, ugyanakkor zseniális orvost, Dr. Agnes Kaót. A karantén, a maszk, a rendszeres készlethiány és a tömeges megbetegedések összeomlással fenyegetik a kórház működését.
sr
12:45
CSI: A helyszínelők
Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. A 11. évad Ray Langston és a sorozatgyilkos Nate Haskell között kiéleződik a harc. Ez már az irodára is hatással van, úgy tűnik, senki sincs már biztonságban. Közben egy fiatal, energikus tűzszerész érkezik a csapathoz Kacey Monahan személyében.
sr
13:45
S.W.A.T. - Különleges egység
Daniel 'Harrelson (Shemar Moore), az egykori tengerészgyalogos és helyi születésű S.W.A.T. őrmester feladata a speciális taktikai egység vezetése, amely a Los Angeles-i bűnüldözés utolsó állomása. Hondo a szülőhelyéhez való hűség és a kék ruhás testvérei iránti elkötelezettsége között egyensúlyoz, és igyekszik áthidalni a két világ közötti szakadékot, miközben egy tinédzser törvényes gyámjaként próbál hozzászokni az új feladataihoz. A 4. évad Hondo és a csapata, Street, Deacon, Chris, Luca és Tan számára a legnagyobb kihívást a kölcsönös bizalom fenntartása jelenti, ami veszélybe kerül, amikor rivalizálni kezdenek egymással. Ráadásul Luca, a csapat oszlopos tagja, aki kommandósnak született, pályafutása során először kételkedni kezd önmagában és a képességeiben, ami a csapat szétesésével fenyeget.
sr
14:45
CSI: Las Vegas-i helyszínelők
Maxine Roby (Paula Newsome), a briliáns nyomozócsoport vezetője olyan egzisztenciális fenyegetéssel kénytelen szembenézni, amely az egész bűnügyi laboratóriumot tönkreteheti. Összeesküvés miatt elítélt gyilkosok ezrei kerülhetnek vissza Vegas neonfényes utcáira. Ezért Gil Grissom és Sara Sidle segítségét kéri, akikkel megerősödve a legújabb törvényszéki technikákat veti be. A 2. évad Maxine Roby, a Las Vegas-i helyszínelők főnöke mindent megtesz, hogy a labor a létező legfejlettebb technikai eszközökkel dolgozhasson. A lenyűgöző új fejlesztések ellenére azonban, mégis elsősorban a kollégái tudásában és megérzéseiben bízik. Ezért kimondottan előnyösnek tartja, ha egy olyan nagy tapasztalattal rendelkező szakember is csatlakozik a csapathoz, mint Catherine Willows.
sr
15:45
Cobra 11
A lélegzetelállító autósüldözések folytatódnak, a Cobra 11, az európai filmgyártás egyik legsikeresebb akciósorozata visszatér a képernyőkre. Semir Gerkhan és Paul Renner, az autópálya-rendőrség nyomozói nem kímélik magukat, ha az autópályán közlekedők biztonságáról van szó. Autótolvajok, drogfutárok, fegyvercsempészek, menekülő gyilkosok és ámokfutó autósok - Semir és Alex szürkének aligha mondható hétköznapjainak visszatérő szereplői. Biztonsági öveket bekapcsolni! Indul a Cobra 11!
sr
16:50

18:00
A mi kis falunk
A sorozat egy kis falu mulatságos hétköznapjait mutatja be olyan karakterek segítségével, akikkel csak és kizárólag itt találkozhatunk: egy ügyeskedő polgármester és kultúrharcos asszisztense, egy testépítő pap, egy szexi kocsmáros, egy féleszű rendőr, egy rezignált körzeti orvos és egy playboy foci edző. A vidéki környezet és a számtalan külső felvétel olyan keretbe helyezi a sorozatot, mely garantálja a felhőtlen szórakozást és a tökéletes kikapcsolódást. Az 5. évad A negyedik évad Erika terhességi tesztjével ért véget. Az ötödik évad első epizódjában pedig rögtön fény derül a titokra, mit látott a teszten Gyuri párja. Folytatódik Viki Zsolt és Nelli szerelmi háromszöge. Laci és Ildikó azon ügyködik, hogy elválhassanak, de nem várt akadályokba ütköznek. A polgármester idegeit a falu anyagi helyzete és egy nem várt támogatás izgatja. A közmunkások lehet, hogy végrevalóra váltják az álmaikat. A pajkaszegiek életét pedig egy titokzatos hölgy felbukkanása is izgalmassá teszi a következő évadban. A főszereplők: Polgármester (Csuja Imre) ,Ígérem, hogy amíg én leszek a polgármester, az életszínvonalunkat megőrizzük. Károly Pajkaszeg polgármestere. Láthatóan nem tagadja meg magától az élet örömeit. Számára a falu az első - rögtön a saját érdekei után. Egy igazi túlélő, aki folyamatosan ügyeskedik. A templom építésére kapott pénzből létrehozott halastónál tölti minden idejét, és a napi ügyeket szereti jobbkezére, Erikára hagyni. Tévedhetetlennek tartja magát, és úgy gondolja, mindig a közt szolgálja. Dörzsölt,
sr
19:00

20:00

21:00

22:00
ValóVilág
A Cool nézői is figyelemmel kísérhetik a villalakók életének legizgalmasabb történéseit. Mindenre elszánt villalakók veszik birtokba a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játékosok ezúttal is számtalan izgalmas kihívással találják szembe magukat, mígnem a végén egyvalaki kimondhatja: Én vagyok az, aki mindent visz! Az addig vezető út azonban megannyi Kiválasztással, Kihívással és Párbajjal teli. Ha a villalakó minden akadályt legyőz a Fináléban bizonyíthat és vívhat meg a nézők végső szimpátiájáért, valamint a főnyereményért. Féltett titkok, érzelmek, dráma, feszültség: a ValóVilág12 elképesztő fordulatokat tartogat mindenki számára! - Minden este a COOL műsorán.
sr
23:00
Fekete tulipán
A Vonk és a Kester család konkurens virágkereskedők, akik évek óta háborúban állnak egymással egy szörnyű tragédia miatt, melyben Henk Kester elvesztette öccsét és annak feleségét. A halálukért a Vonk családot teszik felelőssé, akiknek sikerül végre az áhított csoda, életképes fekete tulipánhagymákat előállítani. A gyűlölet és a versengés újabb áldozatokat követel, s hamarosan rájönnek, hogy a fekete tulipánért súlyos áldozatot kell hoznia mindenkinek. A 2. évad A Vonk és a Kester család között tovább dúl a háború, a rivalizálás új szintre lép. Miközben Jisannét titokban még mindig rémálmok gyötrik, Kat mindent elkövet Ben szabadulásáért. Lynn egyre biztosabb abban, hogy testvére szelleme nem hagyja addig békén, amíg valahogy nem veszi fel a vele a kapcsolatot.
sr
23:55
Nyomtalanul
Az eltűnt személyek felkutatásával foglalkozó FBI-ügynökök csoportját Jack Malone (Anthony LaPaglia) irányítja. Hatalmas a versenyfutás az idővel, a tapasztalatok szerint ugyanis, ha valaki nem kerül elő 48 órán belül, akkor a túlélési esélyei minimálisra csökkennek. Ezért aztán a nyomozók nem a precíz nyomelemzéssel foglalkoznak, hanem a tanúk és hozzátartozók gondos kikérdezésével próbálják rekonstruálni az eltűnések áldozatainak utolsó napjait, valamint megtalálni a hozzájuk vezető utat. A 4. évad John Malone ügynök tisztalappal indulhat, miután családja Chicagóba költözött. Sam és Martin kapcsolata gyökeresen megváltozik, míg Vivienre egy életveszélyes műtét vár. A csapat új taggal bővül Elena Delgado személyében, aki vonzza magához a felfordulást.
sr

TV-guide - torsdag, 2024-05-09

00:55
Gyilkos elmék
A Criminal Minds az FBI egyik elitegységének az életét mutatja be. A maroknyi csapat célja, hogy Amerika legelvetemültebb bűnözőinek gondolkodásmódját feltérképezze, és ezzel megelőzze a további bűncselekményeket. Felkeresik a tett helyét, a célszemély személyes terét, otthonát vagy a munkahelyét, hogy a lehető legjobban azonosulhassanak vele. A Criminal Minds története az FBI egyik különleges részlegéről szól. A csoport feladata nem kevesebb, mint az ország bűnöző állományát, valamint a bűnözésre hajlamos személyeket analizálni, a különösen veszélyeseket kiszűrni és megállítani, mielőtt újra lecsaphatna. A 15. évad Az FBI profilozói minden tudásukat latba vetik, hogy végre rács mögött tudhassák Everett Lynchet, azt a sorozatgyilkost, aki számtalan nővel végzett. Ezúttal mindenki erre fókuszál, és a karrierjük során talán először még a családtagok támogatását is megkapják.
sr
01:55
Fekete tulipán
A Vonk és a Kester család konkurens virágkereskedők, akik évek óta háborúban állnak egymással egy szörnyű tragédia miatt, melyben Henk Kester elvesztette öccsét és annak feleségét. A halálukért a Vonk családot teszik felelőssé, akiknek sikerül végre az áhított csoda, életképes fekete tulipánhagymákat előállítani. A gyűlölet és a versengés újabb áldozatokat követel, s hamarosan rájönnek, hogy a fekete tulipánért súlyos áldozatot kell hoznia mindenkinek. A 2. évad A Vonk és a Kester család között tovább dúl a háború, a rivalizálás új szintre lép. Miközben Jisannét titokban még mindig rémálmok gyötrik, Kat mindent elkövet Ben szabadulásáért. Lynn egyre biztosabb abban, hogy testvére szelleme nem hagyja addig békén, amíg valahogy nem veszi fel a vele a kapcsolatot.
sr
02:55
Gyilkos elmék
A Criminal Minds az FBI egyik elitegységének az életét mutatja be. A maroknyi csapat célja, hogy Amerika legelvetemültebb bűnözőinek gondolkodásmódját feltérképezze, és ezzel megelőzze a további bűncselekményeket. Felkeresik a tett helyét, a célszemély személyes terét, otthonát vagy a munkahelyét, hogy a lehető legjobban azonosulhassanak vele. A Criminal Minds története az FBI egyik különleges részlegéről szól. A csoport feladata nem kevesebb, mint az ország bűnöző állományát, valamint a bűnözésre hajlamos személyeket analizálni, a különösen veszélyeseket kiszűrni és megállítani, mielőtt újra lecsaphatna. A 15. évad Az FBI profilozói minden tudásukat latba vetik, hogy végre rács mögött tudhassák Everett Lynchet, azt a sorozatgyilkost, aki számtalan nővel végzett. Ezúttal mindenki erre fókuszál, és a karrierjük során talán először még a családtagok támogatását is megkapják.
sr
03:55
Cobra 11
A lélegzetelállító autósüldözések folytatódnak, a Cobra 11, az európai filmgyártás egyik legsikeresebb akciósorozata visszatér a képernyőkre. Semir Gerkhan és Paul Renner, az autópálya-rendőrség nyomozói nem kímélik magukat, ha az autópályán közlekedők biztonságáról van szó. Autótolvajok, drogfutárok, fegyvercsempészek, menekülő gyilkosok és ámokfutó autósok - Semir és Alex szürkének aligha mondható hétköznapjainak visszatérő szereplői. Biztonsági öveket bekapcsolni! Indul a Cobra 11!
sr
05:00
CSI: New York-i helyszínelők
Az egykori chicagói tengerészgyalogos, Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise) a New York-i rendőrség veteránja, aki szeptemberi terrortámadásban vesztette el a feleségét. Mac maximálisan szervezett, hatékony, elkötelezett és rendkívül korrekt stílusban vezeti csapatát. Helyettese és egyben legjobb barátja, Stella Bonasera nyomozó (Melina Kanakaredes), aki segít Macnek átvészelni a felesége halálának hatásait, és újjáépíteni a magánéletét, miközben koordinálja Danny, Hawks, Aiden és Flack, azaz az éjszakai helyszínelő-csoport munkáját.
sr
06:00
CSI: New York-i helyszínelők
Az egykori chicagói tengerészgyalogos, Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise) a New York-i rendőrség veteránja, aki szeptemberi terrortámadásban vesztette el a feleségét. Mac maximálisan szervezett, hatékony, elkötelezett és rendkívül korrekt stílusban vezeti csapatát. Helyettese és egyben legjobb barátja, Stella Bonasera nyomozó (Melina Kanakaredes), aki segít Macnek átvészelni a felesége halálának hatásait, és újjáépíteni a magánéletét, miközben koordinálja Danny, Hawks, Aiden és Flack, azaz az éjszakai helyszínelő-csoport munkáját.
sr
06:55
New Amsterdam - Vészhelyzet New Yorkban
Dr. Max Goodwin, a New Amsterdam kórház új orvosigazgatója azzal kezdi munkáját, hogy egyesével megismerkedik a személyzettel, még a takarítókkal is. Azt szeretné tudni: hogyan segíthetek? Válasz hiányában kész egy egész osztálynak felmondani, ha ott az orvosokat jobban érdeklik a bevételi források, mint a hatékonyabb gyógyítás. Max minden építő ötletre vevő, és azonnal cselekszik. Csak saját, titkolt halálos betegsége az, ami megállíthatja a reformokban. A 3. évad A pandémia új kihívások elé állítja a New Amsterdam dolgozóit, akik több kollégát is elvesztettek a járvány miatt. Max kénytelen nélkülözni Kapoort, és az osztálya élére ideiglenesen kinevezi a szinte kezdő, ugyanakkor zseniális orvost, Dr. Agnes Kaót. A karantén, a maszk, a rendszeres készlethiány és a tömeges megbetegedések összeomlással fenyegetik a kórház működését.
sr
07:55
Szívek szállodája
Mai mércével mérve a 32 éves gyönyörű Lorelai még javában a szinglik gondtalan életét élné, egyik partiról járna a másikra a szőke hercegre vadászva. Ehelyett egy kisvárosban próbál életben tartani egy gyönyörű kis szállodát és neveli 16 éves kora óta egyedül a lányát, Rory-t. Rory épp elérte azt a kritikus kort, amikor ő kamaszfejjel magára maradt, elkövetve olyan hibákat, melyek visszavonhatatlan következményekkel jártak. Lorelai és Rory, anya és lánya, mentor és tanítvány bizalmas barátnők, azaz a bájos Gilmore lányok, azonban nemcsak okosak és szépek, hanem örök optimisták is, akik minden körülmények között vigyáznak egymásra, bármit is hozzon az élet.
sr
08:50
Szívek szállodája
Mai mércével mérve a 32 éves gyönyörű Lorelai még javában a szinglik gondtalan életét élné, egyik partiról járna a másikra a szőke hercegre vadászva. Ehelyett egy kisvárosban próbál életben tartani egy gyönyörű kis szállodát és neveli 16 éves kora óta egyedül a lányát, Rory-t. Rory épp elérte azt a kritikus kort, amikor ő kamaszfejjel magára maradt, elkövetve olyan hibákat, melyek visszavonhatatlan következményekkel jártak. Lorelai és Rory, anya és lánya, mentor és tanítvány bizalmas barátnők, azaz a bájos Gilmore lányok, azonban nemcsak okosak és szépek, hanem örök optimisták is, akik minden körülmények között vigyáznak egymásra, bármit is hozzon az élet.
sr
09:50
Monk - Flúgos nyomozó
Monkot egy páncélkocsi kirablása ügyében hívják segíteni, miközben a helyszínelő Disher hadnagy egyszerűen nem tud odafigyelni a munkájára a kínzó fogfájása miatt. Disher éppen ezért még aznap este fogorvoshoz fordul és az altatása közben arra lesz figyelmes, hogy a fogorvos az asszisztensével együtt megöl egy férfit. Egy a gond csak, mindenki azt hiszi, hogy Randy csak hallucinált.
sr
10:45
Monk - Flúgos nyomozó
Mr. Monk egyik legnagyobb rémálma válik valóra azzal, hogy beidézik esküdtnek. Természetesen, ha már ott van, akkor fel is borítja a meglehetősen papírformának tűnő ügy menetét, miközben az esküdtszobába zárva még Stottlemeyeréknek is segít felgöngyölíteni egy több államra is kiterjedő bűntényt.