M2

M2

Az M2 a magyar közmédia egyik tematikus csatornája

Hungary

Телепрограмма - Среда, 08.05.2024Сейчас

00:20
Akusztik
Könnyűzene
sk
M2
01:15
Akusztik miniprogram
Zene
sk
M2
01:30
Mit kíván?
Rock/pop
sk
M2
01:55
Esti Kornél
Rock/pop
sk
M2
02:50
Az A38 Hajó színpadán
A hazai elektronikus zene egyik üde színfoltja a trip-hop feltámasztásán ügyködő Fegyverneky Levente. 2018-ban jelentette meg első kiadványát "33" címmel, majd ezt több single is követte az évek során. Tavaly ősszel jelent meg első önálló nagylemeze az "Ornithology", amely 9+1 dalt tartalmaz. Zenéjében a lassan építkező dalok, hipnotikus ritmusképletek és a különleges dallamvilág közösen szolgálják az átszellemülést és a befelé fordulást. Vendégei a koncert alkalmával a hazai neo soul és r'n'b scéna egyik legfrissebb és leghitelesebb előadója Noira és a brit zenekultúra irányából érkező gitáros, Udvari Ádám voltak.
sk
M2
03:40
Hullámhossz
Társadalmi/Politikai
sk
M2
03:55
Hullámhossz
Társadalmi/Politikai
sk
M2
04:05
A38 BESZTOF
Az A38 Hajó fennállásának 18 éve alatt a világon egyedülálló módon több mint 3500 koncertet rögzített az MTVA-val együttműködésben, melyek hivatottak bemutatni a hazai és nemzetközi zenei élet egy fontos szegmensének történetét. Ezekből a felvételekből válogattuk ki azokat a legjobb zeneszámokat, melyeket egy-egy műfaj, vagy más tematika mentén összegyűjteni érdemes, a jazztől a progresszív kísérleteken át a rock, a metal, a punk, az undergrund és még számtalan irányzat minőségi előadóival. Ez a páratlan kordokumentum gyűjtemény most megnyílik a nagyközönség előtt, ezzel a retrospektív válogatással újra átélhetjük az új évszázad kezdetének koncerthangulatait.
sk
M2
05:00
Mekk Elek az ezermester
S01E02 Koca mama megkéri Mekk mestert, készítsen süldő malackái számára új ólat. A mesternek igen sajátos elképzelése van a probléma megoldásáról és mindenki kétkedése ellenére munkához lát.
sk
M2
05:05
Pom Pom meséi
S01E02 A klasszikus rajzfilm-sorozat jelelt változata 2014-ben készült. Gombóc Artúr - mohósága miatt - bajba kerül, de Pom-Pom és Picúr a Radírpók segítségével megmentik őt...
sk
M2
05:10
Frakk, a macskák réme
S04E03 Károly bácsi és Frakk csónaktúrára mennek. Három kiscica csatlakozik hozzájuk, akiktől szeretnének megszabadulni. Ám amikor veszélybe kerülnek, Frakk az első, aki segít rajtuk.
sk
M2
05:20
Mesélj nekem!
A mese feliratos, diafilm jellegű változata.
sk
M2
05:30
Kukori és Kotkoda
S02 Hápogi nem boldogul a házimunkával. Felad egy apróhirdetést, amelyben megbízható házvezetőnőt keres. Másnap jelentkezik egy róka álruhában...
sk
M2
05:35
A nagy ho-ho-horgász
S01 A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász ezúttal egy gyanús alakra lesz figyelmes, aki sportszerűtlen eszközökkel fogja ki a halakat a vízből. Nem átall egérfogót, esernyőt, macskát használni a horgászathoz. Ráadásul még engedélye sincs. A Nagy Horgász kénytelen kézbe venni a dolgokat, hogy megleckéztesse ezt a sötét lelkű orvhorgászt, a vizek rablóját...
sk
M2
05:45
Mirr-murr kandúr kalandjai
S02 Mirr-Murr új barátja egy kóbor macska, Oriza Triznyák lett. Mindketten izgatottan várták a gyűlésbe hívó titkos üzenetet, s hogy ezt megkapják, egy titkos jelet tűztek ki ócska könyökcső otthonukra. A titkos üzenet a Nagy Odvas Kéményhez szólította a két kóbor macskát.
sk
M2
05:55
Bogyó és Babóca
S01 Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány elválaszthatatlan barátok. Sok kedves kalandon keresztül közösen fedezik fel az őket körülvevő világ jelenségeit, eseményeit, tárgyait. Bartos Erika népszerű gyerekkönyvéből az Oscar-díjra jelölt M. Tóth Géza és Antonin Krizanics készített animációs filmet, melyet a magyar mozik nagy sikerrel vetítettek.
sk
M2
06:00
Töf-Töf elefánt
S03 Az egyre veszélyesebben száguldó űrlénytől számtalan kísérlet után, saját féktelen robogását kihasználva, sikerül megszabadulnia Töf-Töfnek.
sk
M2
06:10
Kívánj most!
S01E13 Mindig is Bianka volt az egyetlen gyerek a családban, aki varázserővel bírt. Ám amikor váratlan dolgok történnek Varázsvilágban, Bianka eltűnődik… Vajon Ben is tud varázsolni? Varázslat ide vagy oda, Bianka és az öccse is csodálatos!
sk
M2
06:30
Zou
S03 Zou a nyomkeresés című játékot játssza a hóban nagypapával, Elzee-vel és annak anyukájával. A cél a hóban hagyott lábnyomok követése, és egy elejtett fehér ping pong labda megtalálása. Elzee és anyukája nem találják Zou-t és nagyapát, mert Zou nagyon cseles volt.
sk
M2
06:40
Zou
S03 Zak születésnapjára jegyet kapott a Zebraville röplabdameccsére, de elmarad, mert a játékosok lebetegedtek. Zou egy sokkal izgalmasabb meccset szervez helyette.
sk
M2
06:55
A mancs őrjárat
S03E26 Váratlanul mindenki lebegni kezd, így a Mancs őrjáratnak nemcsak magukra kell figyelni, hanem Al gazda állatait is be kell fogni. A lebegő sugarakat pedig az őrjárat régi barátaik, az űrlények hajója lövi ki. / Mindenki izgatottan várja a tévében a Szuperkutya különkiadását. Ám mindenhol csak zizegés és zúgás van a műsor helyett. Úgy tűnik, hogy a Kaland - öböl felett levő műhold elszállt.
sk
M2
07:20
Hetedhét kaland
Iskolatévé
sk
M2
07:30
Derítsük k!hívás
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis hajót kell építeniük, amely nem süllyed el, ha rárakják egy kis játékukat. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
sk
M2
07:35
M2 matricák - Baltazár-bazár
Baltazár vacsorája eltűnt. Valaki ellopta. Szerencsére otthagyta a lábnyomát. Kótyavetye és Baltazár a nyomába erednek és megkeresik a tettest.
sk
M2
07:40
M2 matricák - Baltazár-bazár
Ki ne szeretné a cicákat? Olyan tulajdonságaik derülnek ki, amelyekről nem sokan tudnak. Baltazár mondja el ezeket.
sk
M2
07:45
Zoom, a fehér delfin
S01 A rája védett állat, ám a sziget közelében talált sebesült tengeri ördögöt szigonynyomok sértették fel. Yann rögtön az orvvadászok felkutatására indul, ami nem veszélytelen feladat.
sk
M2
08:00
Zoom, a fehér delfin
S01 Yann megcsinálta az Óceán-túlélője próbát, és ezt a címet Marina is szeretné kiérdemelni, ezért másnap ő is elindul, és egy lakatlan szigeten ver tanyát. A kislány nem hiszi el, hogy nem elég felnőtt még ehhez!
sk
M2
08:10
Az ifjú Robin Hood kalandjai
S02 Marian elveszíti varázskönyvét, amit aztán Robin és barátai segítségével próbál visszaszerezni. Sürgeti az idő, mert a varázsereje forog kockán. Ha a könyv rossz kezekbe kerül, és más varázsol belőle, Marian mindörökre láthatatlanná válik.
sk
M2
08:20
Az ifjú Robin Hood kalandjai
S02 Egy ügyes trükkmester furfangos csapdákat állít az erdőben, hogy jutalom fejében elkapja Robint és barátait. Azzal azonban nem számol, hogy lelkes rajongói, Marian és Scarlett, egyszer csak közbelépnek.
sk
M2
08:35
Kalózka és Kapitány kalandjai
S02 Kalózka és a többiek egy sérült teknőst találnak, akinek a Teknőc-szigetre kellene eljutnia, hogy tojást rakhasson. A Rózsaszín Koponya legénysége a hajóra viszi, és megpróbálják visszajuttatni az áramlatba, amivel a többi teknős is eljut a szárazföldre. Ám Bubi úgy tűnik, még nincs elég jól, hogy egyedül vállalja az utat.
sk
M2
08:45
Kalózka és Kapitány kalandjai
S02 Murána észreveszi, hogy Olló kapitány diplomáján nincs aláírás, így nem is lehetne a Kalózszövetség elnöke. Murána úgy gondolja, itt az ideje, hogy átvegye a tisztséget. Mivel ez senkinek nem érdeke, Olló kapitány vállalja, hogy újból megcsinálja a diplomához szükséges vizsgát. Kalózka és barátai mindent megtesznek, hogy segítsenek neki, ahogy Murána is, hogy akadályozza az idős kalózt.
sk
M2
09:00
A dzsungel könyve
S02 A kis elefántok véletlenül eltörik apukájuk pálcáját. Ez egy különleges bot volt, ami csak egy nagyon veszélyes helyen található, így Maugli Apuval titokban útra kel, hogy szerezzen helyette egy másik.
sk
M2
09:10
A dzsungel könyve
S02 Rangoo ellopja Balu mangóját. A medve mindenáron megpróbálja visszaszerezni azt, de közben beesik a majmok kiráynőjének születésnapjára, ahol a helyzet csak bonyolódik.
sk
M2
09:20
Büdi és Markosz
S02 Lencsi a "Megannyi gurulvári mosoly" óriásplakátját csinálja, mikor egy váratlan hiba miatt fel kell függesztenie a fényképezést. Büdi és Markosz felajánlja neki, hogy segítenek a fotók elkészítésében. / Huss álma, hogy Sebes platós kocsiján utazhasson. A két jó barát teljesíti kívánságát, pedig akadályban lesz részük bőven, míg elérnek Sebesig.
37%
sk
M2
09:45
Anna és barátai
S01E08 A barátok pizsamapartit rendeznek, de mindenki azon aggódik, hogy vajon ébren tudnak-e maradni elég ideig. Úgy döntenek, hogy naplementéig még alszanak egyet, ám egyelőre nem tudják, hogyan tudnának álomba merülni.
sk
M2
09:50
Anna és barátai
S01E09 Bubu új biciklijét mindenki kipróbálja, csak épp ő maga nem. Ő sajnos nem tud kétkeréken tekerni, ezért Annának remek ötlete támad, hogyan tanítsa meg Bubut erre, anélkül, hogy a többiek rájönnének.
sk
M2
10:00
Anna és barátai
S01E10 Amíg Anna elmegy otthonról, Ron és Breki összevesznek, hogy ki játsszon az ukulelén. Nem meglepő, hogy a hangszer összetörik, de Breki és Ron ezt is megoldják.
sk
M2
10:05
Számoljunk Paulával
S05 Billy, a kis oroszlán fellép egy műsorban, ahol táncolnia kell. Billy azonban nem bízik önmagában, ezért Ling mama és barátai segítségével próbál megfelelni a feladatnak!
sk
M2
10:20
Számoljunk Paulával
S05 Tim egy szellemmajom-történettel ijesztgeti barátait. Ezután rejtélyes dolgok történnek, egymás után tűnnek el a tárgyak és a finomságok. Vajon ki áll az eltűnések mögött?
sk
M2
10:30
Derítsük k!hívás
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis hajót kell építeniük, amely nem süllyed el, ha rárakják egy kis játékukat. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
sk
M2
10:35
Edmond és Lucy
Edmond szeretne olyan erős lenni, mint Harry, és úgy gondolja, a legjobb, ha ehhez mézet eszik. Ám véletlenül felborítja a kaptárt, és a méheknek nincs hova hazatérniük. Vagy mégis?
sk
M2
10:45
Edmond és Lucy
Lucy és Edmond egy meglepetés uzsonnapartival készül. Ám Mitzi véletlenül elszólja magát a készülődés közben. Lucy erre a remek alkalomra épít egy kis kunyhót, csak sajnos a tóból szedi a nádat, ami eddig megszűrte a vizet.
sk
M2
10:55
Frakk, a macskák réme
S04E03 Károly bácsi és Frakk csónaktúrára mennek. Három kiscica csatlakozik hozzájuk, akiktől szeretnének megszabadulni. Ám amikor veszélybe kerülnek, Frakk az első, aki segít rajtuk.
sk
M2
11:00
Mesélj nekem!
A mese feliratos, diafilm jellegű változata.
sk
M2
11:15
Kelj fel, Marci!
S04 A múzeumból ellopják a világ egyik legértékesebb gyémántját, és minden nyom Marcihoz vezet. A kisfiúnak be kell bizonyítania, hogy neki ehhez semmi köze.
sk
M2
11:25
Nene
S01E13 Nene és barátai jelmezbálra készülnek, ám egyedül Nene nem tudja mibe öltözzön fel. Barátai segítenek megtalálni a legjobb megoldást.
sk
M2
11:35
Moncsicsik
S02 Capix nagyon ideges lesz, mert eltűnt a sapkája. Senkinek nem szabad addig felbosszantania, amíg a többiek a lábas virágot nem hozzák el a Rejtelmes hegységből és csinálnak belőle egy nyugtató gyógyfőzetet.
sk
M2
11:45

12:00
ALVINNN!!! és a mókusok
S05E24 Simon újabb tudományos kupát nyer, ami testvéreiben, különösen Theodore-ban kisebbségi érzést kelt. Bár Theot megnyugtatja, hogy ő sütés-főzésben mindenkinél jobb. Amikor kiderül, hogy Simon sütőversenyt is nyert, Theodore úgy érzi, lemaradt okos bátyja mögött. Szerencsére talál valamit, amit Simon képtelen megtanulni.
sk
M2
12:10
ALVINNN!!! és a mókusok
S05 Dave régi kedvence a Firka-keksz, amit mostanában ritkán lehet kapni. Amikor Cheesy elmondja Theodore-nak és Alvinnak, hogy az iskolai menzán sok ilyen kekszet tárolnak, elhatározzák, hogy szereznek Dave-nak párat. Ebben Delores segíti őket, csak az a gond, hogy Cheesy eltünteti az összes kekszet.
sk
M2
12:25
ALVINNN!!! és a mókusok
S05E26 Simon új találmánya eleinte csodás játéknak tűnik, ám egy idő után a feltaláló elveszti a gép felett a kontrollt. Szerencsére Dave nincs otthon, így amikor hazaérkezik, megmentheti a kis csapatot.
sk
M2
12:35
ALVINNN!!! és a mókusok
S05E25 Dave egy gimnáziumi ellenlábasával találkozik hosszú évek után. A beképzelt Chaz sikeresnek mutatja magát, ezért Alvin elhatározza, hogy ők is azzá varázsolják Dave-et. Ebben nemcsak a mókusok, de Corner néni, Miller néni és Cheesy is segítenek.
sk
M2
12:50
Gigantoszaurusz
Mindenki nagyon aggódik, valamiért nincs ivóvíz utánpótlás. A kis dinóbarátok közben elindulnak, hogy mohát gyűjtsenek Gigantónak, amikor rájönnek, hogy mi zárta el a víz útját. Szólni azonban nem mernek a többieknek, mert útjuk során jónéhány szabályt megszegtek Dinóföldén.
sk
M2
13:00
Gigantoszaurusz
A dinók vidáman kosaraznak, amikor megjelenik Totor és Cror, hogy elvegye a pályájukat. Mazu és a többiek egy kosárlabdameccsre hívják ki őket, a tét pedig a játszótér. Igen ám, de Bill nem igazán jó ebben a játékban. Vajon így is lehet győzni?
sk
M2
13:10
Gigantoszaurusz
Miközben a dinók játszanak, úgy tűnik, mintha Giganto szót fogadna Rocky-nak. A kis paraszaurolofusz rendkívül büszke magára, egészen addig, míg rá nem jön, hogy hatalmas társa csak véletlenül csinálta azt, amit ő kért. De késő, addigra már mindenki úgy tudja, hogy Giganto szót fogad Rocky-nak.
sk
M2
13:25
Mini Madagaszkár - Vár a nagyvilág
Az állatkertben töltött vakáció idején Melman eltökélt szándéka, hogy még egy jó tettért járó matricát gyűjtsön az éves listájához. Amikor találkoznak a családjától elszakított Hankkel, Melman és a banda vadlúdüldözésbe kezd a városban.
sk
M2
13:50
Gortimer Gibbon nem hétköznapi kalandjai
S01E11 Mel véletlenül talál egy tátogató-igazmondó játékot, és amikor véletlenül bejön a jóslata, elkezdi egyre komolyabban venni a jövendöléseit. Gortimer és Ranger minden figyelmét lefoglalja a tökéletes chili elkészítésére egy közelgő főzőversenyre, miközben Mel úgy érzi, hogy a barátai mellőzik, a tátogató-igazmondó pedig pont a legnagyobb félelmét jövendöli meg.
sk
M2
14:15
Power Players
S01E44 Axel és csapata bevetik a Csodajárgányt Dr. Nautilus ellen, aki kilyukasztotta a vezetékeket, hogy elárassza a várost, és Nautilus a hajóján admirálisnak nevezi magát.
sk
M2
14:25
Power Players
S01E38 Halloweenkor Axelt túlságosan elkapja a rémület. Galád ezt a helyzetet használja ki, hogy csapdát állítson, de együtt esnek bele.
sk
M2
14:35
Power Players
S01E45 Axel és csapatának új kütyüik vannak, amit Galád lenyomoz, így pontosan tudja mivel készülnek Axelék...
sk
M2
14:50
Patrick, a postás
S04E27 Postás Pat születésnapján is dolgozik. Családja és barátai meglepetés partit szerveznek neki Ted malmánál. Ted ügyes gépei felcsigázzákna gyerekek érdeklődését. és a parti közepén, Ted távollétében beindítják őket. Ezzel nagy felfordulást okoznak!
sk
M2
15:05
Super Wings - A szárnyalók
S07 Kolya megtarthatja a mamutot Lapát, ha megtanul szánt húzni, ezért egy mamutméretű szánt rendel a Szárnyalóktól. Hogy Lapa bizonyítsa ügyességét próbára kell tenni, ám időközbe Kolya és családja falva veszélybe kerül.
sk
M2
15:20
Super Wings - A szárnyalók
S07 Astrácska az idősugárral összerakta Tyranno csontvázát, aminek a segítségével életre keltette azt. Noah egy új tabletet rendel a Szárnyalóktól, amivel irányíthatja a robot dínóját és végül visszavihetné Tyrannót a dínók korszakába.
sk
M2
15:30
Derítsük k!hívás
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis hajót kell építeniük, amely nem süllyed el, ha rárakják egy kis játékukat. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
sk
M2
15:35
M2 matricák - Lássuk a medvét!
A lássuk a medvét sorozat a magyar szólásokat és közmondásokat értelmezi a gyerekeknek.
sk
M2
15:40
M2 matricák - Hevül a vegyület
Fizikai oktató sorozat, gyerekeknek: 32. rész: Tartószerkezetek
sk
M2
15:45
Jeremy, a Szuperkaribu
Földrengés rázza meg Szeleshegyet, Jeremyéknek el kell hagyniuk otthonukat. Egy dolog furcsa, bárhova is mennek a földrengés megy utánuk...
sk
M2
16:00
Jeremy, a Szuperkaribu
Egy titokzatos aprótalpú lény tizedeli a fákat az erdőben. Először mindenki Bernardra gyanakszik, de mégsem ő az...
sk
M2
16:10
Irány Okido!
S01E01 Messy barátaival, Zoéval és Félix-szel az éjszakai égboltot kémlelei, amikor egy hullócsillagot látnak, ami egyenesen feléjük tart. A fényes csillagról kiderül, hogy egy kő, mégpedig a Holdról. A kis kő kapcsán megismerhetjük a Holdat. Az elmúlt év egyik sikersorozata az angol gyermekcsatornákon ez a vidám, kalandokkal teli, bájos animációs filmsorozat. Messy, a kedves és mindent tudni akaró kis, kék bundás szörny szórakoztató kalandjaiból új és érdekes dolgokat tudhatnak meg a kis nézők. Messy, akinek sok kérdése van az őt körülvevő világról csakúgy, mint a gyerekeknek, állandóan kérdőjelekkel találja magát szembe. Hogyan keletkezik a hang, honnan jön az eső, hogyan függ össze a nátha és az ízlelés, hol vannak az elveszett lufik, miért lebeg valami a vízen, míg más dolgok elsüllyednek. Messy szerencsésnek mondhatja magát, mert tudja, hol találja meg a válaszokat. Hol máshol, mint Okidóban, a csodálatosan színes és érdekes világban, ahol Messy természetesen nem egyedül...
sk
M2
16:20
Moncsicsik
S02 Aikor két gyíkjának köszönhetően el kezd tüsszögni. Elraboltatja Sylvus professzort, hogy segítsen rajta. Sylvus a Moncsicsikkel együtt elmúlasztja Aikor tüsszögését, de helyette kap egy jó kis vakaródzást.
sk
M2
16:35
Moncsicsik
S02 Willow csicsidió gyűjtése közben erdei hernyók másznak a kosarába, amit utána a tudtán íivül az Álomfára visz. Gyorsan vissza kell juttatni a hernyót a saját helyére különben nem tud lepkévé változni.
sk
M2
16:45
A dzsungel könyve
S03E01 Sir Kánnak egy nagyszerű ötlete támad, hogy mivel intézhetné el a kis kedves ember kölyköt. A kulcs Mása őrjítő méze. Fauna ad is ebből Mauglinak, amitől teljesen megváltozik a viselkedése.
sk
M2
17:00
A dzsungel könyve
S03 Bagira mancsába egy mérges tüske megy. Az ellenszer Harjit területén található, de Maugli és Balu nem tud valamiért olyan könnyen bejutni a területre...
sk
M2
17:10
ALVINNN!!! és a mókusok
S05E26 Alvin átveszi a csapat menedzselését, és bejelentkezik egy turnéra a Bagdasarian-cégnél. A koncertsorozat lassan összeáll, amikor Alvinban és Theodorban tudatosul, hogy egy fél évig utazgatni fognak. Mindketten úgy érzik, nem szeretnének ilyen hosszú időt távol lenni. Ám ekkor már késő!
sk
M2
17:20
ALVINNN!!! és a mókusok
S04 Egy évvel a rosszul végződő vizitúra után, Theodor egy titokzatos ismeretlentől visszakapja Theodor babáját. Ám a baba furcsa dolgokat művel, olyan, mintha életre kelt volna. Vajon mi vagy ki lehet emögött?
sk
M2
17:35
ALVINNN!!! és a mókusok
S04E01 A három kis kópé megvizsgáltatja Dave DNS-ét. Titokban abban reménykednek, hogy pótpapájuk előkelő vagy gazdag család leszármazottja. Ám az ereedmények nem ezt igazolják, és felborítják a család életét.
sk
M2
17:45
ALVINNN!!! és a mókusok
S04 Theodornak nincs hobbija, szenvedélye, ezért ő otthon unatkozik, amíg mások játszanak, szórakoznak. Ezért a szomszédnéni javaslatára hobbit keres magának. Ám ez nem is olyan egyszerű!
sk
M2
18:00
Kalózka és Kapitány kalandjai
S02 Kalózka és a többiek egy repülő hajót látogatnak meg, amikor az önálló életre kell. A barátok hamarosan a tenger mélyén találják magukat, ahol megpillantják a meséből ismert szivárványpolipot. Sokáig azonban nem élvezhetik a látványt, ugyanis megérkeznek a ragadozók, így a kis kalózoknak menteniük kell a bőrüket. Szerencsére ekkor eszükbe jut a varázsige, amit a mesében olvastak, így a szivárványpolip segít nekik elmenekülni.
sk
M2
18:10
Kalózka és Kapitány kalandjai
S02 Kalózka és Kapitány egy medált találnak, ami Ábrándos Bagláé, a nagy történetmesélőé volt. A medálon levő szöveg szerint Bagla egy kincset rejtett el, bár ezt többen kétségbe vonják. Kalózkát és a többieket viszont semmi nem tántorítja el, és az útmutatást követve elindulnak a Felhő - szigetre.
sk
M2
18:25
Mini Madagaszkár - Vár a nagyvilág
S06E01 Marty kiosztja a talált tárgyak dobozból, azt amiért már jóideje nem jött senki. Találnak egy elveszett kiskutyát, és elhatározzák, hogy megkeresik a gazdáját - egészen addig, amíg rá nem jönnek, hogy a kölyökkutya egy vad sarki farkas kölyökkutya.
sk
M2
18:50
Super Wings - A szárnyalók
S07 Noah visszarepült a dínók korszakába, ahol sok elképesztő dínós adatot gyűjthet. Noahéknak át kell kelnie a láván, hogy megmentsék Tyranno kicsinyeit, ahova Tino is eljön segíteni.
sk
M2
19:00
Super Wings - A szárnyalók
S07 Sara a Tökmagokra fog vigyázni a kiskedvenc-szállón, de szüksége van valamire, ami kordába tartja őket. Matricákkal jutalmazza meg őket Sara, de időközben Aranyka is feltűnik és nagy galibát okoznak.
sk
M2
19:10
Az ifjú Robin Hood kalandjai
S02 Richard király parancsára a sérült Sheriffet átmenetileg Robin helyettesíti az őrség élén. Igen ám, de ez cseppet sincs János herceg ínyére, ezért fondorlatos cselt eszel ki Robin megbuktatására.
sk
M2
19:25
Az ifjú Robin Hood kalandjai
S02 János herceg szó szerint ki akarja füstölni Robint és barátait az erdőből. A gyújtogatást csak úgy lehet megakadályozni, ha valami olyasmit rejtegetnek Sherwoodban, ami a Herceg számára fontos.
sk
M2
19:35
Hetedhét kaland
Iskolatévé
sk
M2
19:45
Ütemmutató
Dallamos, lüktető, szórakoztató hangszerbemutató gyerekeknek. A második évadban a magyar népi hangszereket járjuk körbe. Az első részben sok húron pendülünk a citerával - a szegény ember hangszere meghódítja a nagyurak kastélyát.
sk
M2
19:50
M2 matricák - Igaz vagy hamis?
Esztergomban épült Magyarország első fedett uszodája, amely 106 éves.
sk
M2
20:00
Heartland
S02E15 Egy az állattartásra vonatkozó helyhatósági rendelet miatt fennáll a veszély, hogy Mrs. Belltől elveszik Cukorfalatot. Lou, hogy pénzt gyűjtsön az idős hölgynek, felújítja a jótékonysági derbi hagyományát. Ezzel feleleveníti Jack és Tim rég elfeledett rivalizálását, hogy melyikük nyerte meg az utolsó derbit.
sk
M2
20:50
Esti Kornél
Rock/pop
sk
M2
21:50
Mit kíván?
Rock/pop
sk
M2
22:25
Kulisszák mögött - Az A38 hajón
A Mörfi zenekar 2022-ben alakult Budapesten, a korábban Mörfilend néven működő formáció folytatásaként. A névmódosításra a tagváltozások miatt került sor, illetve azért, mert a már addig meglévő dalokat is újra hangszerelte az újonnan létrejött formáció. A zenekar kellemes hangulatú, magyar szövegű pop-rock zenét játszik. A névváltás óta most először mutatkoztak be az A38 Hajó színpadán.
sk
M2
23:20
Az A38 Hajó színpadán
A hazai elektronikus zene egyik üde színfoltja a trip-hop feltámasztásán ügyködő Fegyverneky Levente. 2018-ban jelentette meg első kiadványát "33" címmel, majd ezt több single is követte az évek során. Tavaly ősszel jelent meg első önálló nagylemeze az "Ornithology", amely 9+1 dalt tartalmaz. Zenéjében a lassan építkező dalok, hipnotikus ritmusképletek és a különleges dallamvilág közösen szolgálják az átszellemülést és a befelé fordulást. Vendégei a koncert alkalmával a hazai neo soul és r'n'b scéna egyik legfrissebb és leghitelesebb előadója Noira és a brit zenekultúra irányából érkező gitáros, Udvari Ádám voltak.
sk
M2

Телепрограмма - Четверг, 09.05.2024

00:20
Kulisszák mögött - Az A38 hajón
A Szaffi zenekar Erdélyi Zsófia budapesti énekes-dalszerző szólóprojektjéből alakult formáció, mely 2022 őszétől dolgozik együtt jelenlegi felállásban. A Szaffi szöveg- és hangzáscentrikus zenéjének célja olyan érdekes, akár szokatlan, vagy éppen ambientnek nevezhető hangzásvilág létrehozása, amely alátámasztja és kiegészíti a dalok üzenetét, de magukban is igen intenzív hatást érnek el a hallgatóban.
sk
M2
01:15
Mit kíván?
Rock/pop
sk
M2
01:50
Esti Kornél
Rock/pop
sk
M2
02:40
Kulisszák mögött - Az A38 hajón
A Mörfi zenekar 2022-ben alakult Budapesten, a korábban Mörfilend néven működő formáció folytatásaként. A névmódosításra a tagváltozások miatt került sor, illetve azért, mert a már addig meglévő dalokat is újra hangszerelte az újonnan létrejött formáció. A zenekar kellemes hangulatú, magyar szövegű pop-rock zenét játszik. A névváltás óta most először mutatkoztak be az A38 Hajó színpadán.
sk
M2
03:30
Hullámhossz
Társadalmi/Politikai
sk
M2
03:45
Hullámhossz
Társadalmi/Politikai
sk
M2
03:55
Akusztik
A Szőke Szandra Quintet 2014 elején alakult jazz-zenekar. Szőke Szandra énekesnő zenekarában a hazai jazz elismert, kiváló művészeit találjuk. Zenei koncepciójukban a hangsúly a saját szerzeményeken van, de megfér mellettük egy-egy versfeldolgozás, s akár egy Kimnowak-szerzemény is. Dalaikban a szöveg egyenrangú fontosságú a muzsikával, s a történet a dallamokban is tükröződik. Több stílust felölelő zenéjük révedező, titkolózó, intim muzsika, mely zenei utazásra invitál, elgondolkodtat és elringat.
sk
M2
05:00
Mekk Elek az ezermester
Mekk mester tanúja lesz a nyulak beszélgetésének, amelyből kiderül, hogy félnek a vadásztól, a vadászkutyáktól és a csősztől. Felajánlja szolgálatait fejenként egy káposzta ellenében. A nyulak problémáját azonban meglehetősen eredeti módon tervezi megoldani. Vajon beválik-e a találmánya?
sk
M2
05:05
Pom Pom meséi
S01E03 A légpuskás gyerekek pokollá teszik a madarak életét. Pom-Pom mesél a Madárvédő Golyókapkodóról, aki megvédi a madarakat...
sk
M2
05:10
Frakk, a macskák réme
S04 Károly bácsi megírja levélben Irma néninek, hogy három kiscicával térnek haza. Irma néni süt-főz, Lukrécia és Szerénke pedig puha kosarat készít a kölyköknek. Útközben azonban többeknek megtetszenek a helyes kiscicák...
sk
M2
05:20
Mesélj nekem!
A mese feliratos, diafilm jellegű változata.
sk
M2
05:30
Kukori és Kotkoda
S02 Kukori és Kopasznyakú felrepül a magasba a takarítás elöl. Kalandos út után visszatér a földre, hol Kotkoda várja.
sk
M2
05:35
A nagy ho-ho-horgász
S01E05 A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgásznak születésnapja van. Ez alkalomból a halak is rendeznek neki egy pompás kis ünnepséget. Halapó a tó legnagyobb halát, a nagy harcsa rokont kéri meg, kapja el a horgot. Hadd fogjon játékból a Nagy Horgász egy igazi harcsát, ha csak kis időre is...
sk
M2
05:45
Mirr-murr kandúr kalandjai
S02 Mirr-Murr és Oriza Triznyák végre megérkeztek a Kóbor macskák gyülekezetébe, de lármás jövetelük miatt csak a csatornában kaptak helyet. Téglagyári Megálló nevű kutya megjelenése a gyűlésen zavart okoz, Oriza Triznyák talpraesett tanácsával megmenti a helyzetet. Hálából Mirr-Murr-ral beválasztják a vezetőségbe.
sk
M2
05:55
Töf-Töf elefánt
S03 Az átváltozásra is képes hangutánzó űrlény a hangforrással teljesen azonos külső felvételével egyre elviselhetetlenebb helyzetet teremt.
sk
M2
06:00
Derítsük k!hívás
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis hajót kell építeniük, amely nem süllyed el, ha rárakják egy kis játékukat. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
sk
M2
06:05
Bogyó és Babóca
S01E06 Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány elválaszthatatlan barátok. Sok kedves kalandon keresztül közösen fedezik fel az őket körülvevő világ jelenségeit, eseményeit, tárgyait. Bartos Erika népszerű gyerekkönyvéből az Oscar-díjra jelölt M. Tóth Géza és Antonin Krizanics készített animációs filmet, melyet a magyar mozik nagy sikerrel vetítettek.
sk
M2
06:10
Kívánj most!
S02E01 Amikor Ben varázsereje hol megjelenik, hol eltűnik, Bianka úgy dönt, elmegy vele a tündérnagyihoz, hátha a bölcs asszony tudja a jelenség okát.
sk
M2
06:30
Zou
S03 A tornaverseny válogató napja van, ahol a két legjobb tornász kap lehetőséget, hogy indulhasson a területi versenyen. Elzee csalódott lesz, mert Zowie Zinniát és Zout választja ki. De Zou-nak van egy ötlete, mégpedig, hogy Elzee-vel csapatban is elindul, így a legjobb barátja is lehetőséget kap a versenyen.
sk
M2
06:45
Zou
S03 Zigmundnak és Zoroasternek az erőnlétük erősítéséhez egy személyi edzőre lenne szükségük. Zou felajánlja segítségét, de a tempója túl gyors nekik...
sk
M2
06:55
A mancs őrjárat
S04E01 Turbó kapitánynak van egy ballonja, Huntington polgármester pedig azt hiszi, ezzel megváltoztatható az időjárás. A cicákkal együtt ellopják, és csak későn jön rá, hogy semmi értelme. / A városban chili-főző verseny zajlik, Porter úr tűzhelye viszont tönkrement. A kutyiknak segíteni kell megjavítani az elromlott eszközt, és befejezni a főzést.
sk
M2
07:20
Hetedhét kaland
Iskolatévé
sk
M2
07:30
M2 matricák - Négyzetgyök
A henger tulajdonságait bemutató film gyerekeknek.
sk
M2
07:35
Rímerdő versfilmek
A Rímerdő tündérkéje találkozik Jeromossal, aki elmeséli neki Megyeri balszerencsés történetét. Petőfi Sándor: A tintásüveg című versét Pap Jeromos mondja el.
sk
M2
07:45
Zoom, a fehér delfin
S01E09 Yann egy ősi és értékes tikit talál a tengerfenéken egy ládában, amit már első éjszaka ellopnak a faluból. A gyanú Jackre terelődik, de Yann biztos a vizitaxis ártatlanságában, és a tiki keresésére indul.
sk
M2
07:55
Zoom, a fehér delfin
S01E10 Van Crook hajója egy jéghegynek ütközik. Patrick bácsi és Yann a segítségére sietnek. Auru is velük tart, de elvakítják Van Crook iránti érzései, és úgy dönt, nem segít. Ám a barátság minden akadály legyőz!
sk
M2
08:10
Az ifjú Robin Hood kalandjai
S02 Richard király parancsára a sérült Sheriffet átmenetileg Robin helyettesíti az őrség élén. Igen ám, de ez cseppet sincs János herceg ínyére, ezért fondorlatos cselt eszel ki Robin megbuktatására.
sk
M2
08:20
Az ifjú Robin Hood kalandjai
S02 János herceg szó szerint ki akarja füstölni Robint és barátait az erdőből. A gyújtogatást csak úgy lehet megakadályozni, ha valami olyasmit rejtegetnek Sherwoodban, ami a Herceg számára fontos.
sk
M2
08:35
Kalózka és Kapitány kalandjai
S02 Kalózka és a többiek egy repülő hajót látogatnak meg, amikor az önálló életre kell. A barátok hamarosan a tenger mélyén találják magukat, ahol megpillantják a meséből ismert szivárványpolipot. Sokáig azonban nem élvezhetik a látványt, ugyanis megérkeznek a ragadozók, így a kis kalózoknak menteniük kell a bőrüket. Szerencsére ekkor eszükbe jut a varázsige, amit a mesében olvastak, így a szivárványpolip segít nekik elmenekülni.
sk
M2
08:45
Kalózka és Kapitány kalandjai
S02 Kalózka és Kapitány egy medált találnak, ami Ábrándos Bagláé, a nagy történetmesélőé volt. A medálon levő szöveg szerint Bagla egy kincset rejtett el, bár ezt többen kétségbe vonják. Kalózkát és a többieket viszont semmi nem tántorítja el, és az útmutatást követve elindulnak a Felhő - szigetre.
sk
M2
08:55
A dzsungel könyve
S03E01 Sir Kánnak egy nagyszerű ötlete támad, hogy mivel intézhetné el a kis kedves ember kölyköt. A kulcs Mása őrjítő méze. Fauna ad is ebből Mauglinak, amitől teljesen megváltozik a viselkedése.
sk
M2
09:10
A dzsungel könyve
S03 Bagira mancsába egy mérges tüske megy. Az ellenszer Harjit területén található, de Maugli és Balu nem tud valamiért olyan könnyen bejutni a területre...
sk
M2
09:20
Büdi és Markosz
S02 Burger ebédet készül csinálni a többi autósnak, de nem tud sehol leparkolni. Büdi és Markosz segít neki helyet találni, ami nem is lesz olyan egyszerű feladat./ Piros egész éjjel úton volt, hogy parkolóhelyet találjon magának, ahol pihenni tud. Büdi felajánlja neki a szeméttelepet, hogy ott nyugodtan ki tudja magát pihenni, de Pirost itt is nagyon sok dolog zavarja.
sk
M2
09:45
Anna és barátai
S01E11 Krisztofer elveszti a kedvenc alvókáját, Bubu pedig kölcsönadja a sajátját. Ám Krisztofer ezzel nem tud aludni, ráadásul másnap reggelre Dave, Bubu "nyunyókája" is letűnik.
sk
M2
09:50
Anna és barátai
S01E12 A barátok éppen az ebéd utáni jóleső pihenésre készülnek, amikor egy szemtelen szúnyog csatlakozik hozzájuk. A kis rovar jelenléte elég kellemetlen, így Anna és a többiek megpróbálják elkergetni.
sk
M2
09:55
Anna és barátai
S01E13 Anna és a többiek izgatottan várják a csillaghullást, ám Breki nagyon fél a sötétben. Amikor a kisbéka végre felfedezi őket, el is felejtkezik a félelemről és rájön, hogy a sötéttől nem kell félni.
sk
M2
10:05
Számoljunk Paulával
S05 Ling mama kifőzdéjében kiszállítást is vállal, de nem elég gyors. Paula és barátai segíteni próbálnak neki, de ők nem ismerik elégé a várost, így ezzel sem oldódnak meg a gondok. Ám Sárkány úr rendelése új ötletet ad a csapatnak.
sk
M2
10:15
Számoljunk Paulával
S05 Paula híres kalaptervező szeretne lenni, így nagyon boldog, amikor Aamil herceg az ő kalapját vásárolja meg. Ám a hercegnek nem előnyös a mindenki által kedvelt fejfedő, ezért változtatni szeretne.
sk
M2
10:30
Edmond és Lucy
Edmond és Lucy versenyt rendeznek, hogy ki a jobb a rendrakásban. Ezért az erdőbe mennek, hogy eltakarítsanak mindent, ám hamarosan rájönnek, hogy ezzel bizony nem tesznek jót. Hiszen minden lehullott falevelet, vagy letört ágat valamilyen kis bogár használni tud.
sk
M2
10:40
Edmond és Lucy
Lucy, Edmond, Mitzi, Harry és Georgie elindulnak, hogy a hullócsillagokat a legjobb helyről nézzék. Ám az éjszakai erdő kissé félelmetes, nem csoda, ha néha megijednek. Végül megtudják, hogy tulajdonképpen miket is hallhatunk a sötétségben.
sk
M2
10:55
Frakk, a macskák réme
S04 Károly bácsi megírja levélben Irma néninek, hogy három kiscicával térnek haza. Irma néni süt-főz, Lukrécia és Szerénke pedig puha kosarat készít a kölyköknek. Útközben azonban többeknek megtetszenek a helyes kiscicák...
sk
M2
11:00
Derítsük k!hívás
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis hajót kell építeniük, amely nem süllyed el, ha rárakják egy kis játékukat. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
sk
M2
11:05
Mesélj nekem!
A mese feliratos, diafilm jellegű változata.
sk
M2
11:15
Kelj fel, Marci!
S04 Marci robotként ébred, és döbbenten tapasztalja, hogy már nincs semmi, ami emberi lenne. Roxi és Gergő szerencsére még azok, és segítenek visszaállítani az ismerős környezetet.
sk
M2
11:25
Nene
S01E14 Nene úgy kell fel reggel, hogy Meggájver zölden világít, és mindenki olyan furcsa. vajon mi történhet?
sk
M2
11:35
Moncsicsik
S02 Aikor két gyíkjának köszönhetően el kezd tüsszögni. Elraboltatja Sylvus professzort, hogy segítsen rajta. Sylvus a Moncsicsikkel együtt elmúlasztja Aikor tüsszögését, de helyette kap egy jó kis vakaródzást.
sk
M2
11:45
Moncsicsik
S02 Willow csicsidió gyűjtése közben erdei hernyók másznak a kosarába, amit utána a tudtán íivül az Álomfára visz. Gyorsan vissza kell juttatni a hernyót a saját helyére különben nem tud lepkévé változni.
sk
M2
12:00
ALVINNN!!! és a mókusok
S05E26 Alvin átveszi a csapat menedzselését, és bejelentkezik egy turnéra a Bagdasarian-cégnél. A koncertsorozat lassan összeáll, amikor Alvinban és Theodorban tudatosul, hogy egy fél évig utazgatni fognak. Mindketten úgy érzik, nem szeretnének ilyen hosszú időt távol lenni. Ám ekkor már késő!
sk
M2
12:10
ALVINNN!!! és a mókusok
S04 Egy évvel a rosszul végződő vizitúra után, Theodor egy titokzatos ismeretlentől visszakapja Theodor babáját. Ám a baba furcsa dolgokat művel, olyan, mintha életre kelt volna. Vajon mi vagy ki lehet emögött?
sk
M2
12:25
ALVINNN!!! és a mókusok
S04E01 A három kis kópé megvizsgáltatja Dave DNS-ét. Titokban abban reménykednek, hogy pótpapájuk előkelő vagy gazdag család leszármazottja. Ám az ereedmények nem ezt igazolják, és felborítják a család életét.
sk
M2
12:35
ALVINNN!!! és a mókusok
S04 Theodornak nincs hobbija, szenvedélye, ezért ő otthon unatkozik, amíg mások játszanak, szórakoznak. Ezért a szomszédnéni javaslatára hobbit keres magának. Ám ez nem is olyan egyszerű!
sk
M2
12:50
Gigantoszaurusz
Rocky mindenáron vezér szeretne lenni, és úgy gondolja, amit ő kitalál, az a legjobb. De még a nagy példaképe, Giganto is követ másokat, így amikor a kis dinó bajba kerül, és barátai remek ötlete menti meg, kénytelen belátni, hogy nem szabad erőszakosnak lenni. Hiszen másoknak is lehetnek jó gondolatai.
sk
M2
13:00
Gigantoszaurusz
A dinók izgatottan készülnek Rocky születésnapjára, és nem árulják el az ajándékot, ami egy festmény Gigantoról. Amikor azonban Bill bajba kerül Terminél, kénytelen elmondani, amit a vízben élő dinoszaurusz félreért. Nem kell sok idő, hogy elterjedjen a környéken, Rocky szülinapján ott lesz Giganto is. Bill bármit megtenne a barátjáért, ezért elmegy, hogy meghívja a hatalmas állatot.
sk
M2
13:10
Gigantoszaurusz
Játék közben Rocky azzal ijesztgeti a barátait, hogy Giganto közeledik. Nem csoda, ha egy idő után a többiek nem dőlnek be ennek a trükknek. Így viszont senki nem hisz Rocky-nak, amikor a hatalmas dinoszaurusz valóban közeledik.
sk
M2
13:25
Mini Madagaszkár - Vár a nagyvilág
S06E01 Marty kiosztja a talált tárgyak dobozból, azt amiért már jóideje nem jött senki. Találnak egy elveszett kiskutyát, és elhatározzák, hogy megkeresik a gazdáját - egészen addig, amíg rá nem jönnek, hogy a kölyökkutya egy vad sarki farkas kölyökkutya.
sk
M2
13:50
Gortimer Gibbon nem hétköznapi kalandjai
S01E11 Gortimer karján a gipszet mindenki aláírja az osztályból, de talál egy aláírást, amiről nem tudja, hogy kitől van. Gortimer a titokzatos Abigail nyomába ered, miközben Mel és Ranger igyekeznek kettesben felkészülni a bűvész show-val az iskolai tehetségkutatóra.
sk
M2
14:15
Power Players
S01E46 Dynamo,azt állítva, hogy jószívű, meggyőzi Axelt és a csapatot, hogy segítsenek neki elemet találni, és akkor kiszabadulhatna Galád irányítása alól. Egyedül Bobbie nem hiszi el a rosszfiú történetét.
sk
M2
14:25
Power Players
S01E47 Amikor Axel és a csapat azzal vádolják Galileót, hogy ellopott bizonyos tárgyakat, a gyíknak meg kell találnia az igazi tettest - a titokzatos lényt a fal mögött -, hogy bebizonyíthassa ártatlanságát.
sk
M2
14:35
Power Players
Galád és Cukorsó hercegnő csapdába ejti Axelt és a csapatot a csatornában, ami egy labirintus. A legnagyobb félelmeikkel támadnak rájuk, és arra kényszerítik őket, hogy együtt dolgozva meneküljenek meg.
sk
M2
14:50
Pat, a kutya
Lola meghívta a barátait egy játszódélutánra. Viktor, a szomszéd kisfiú unalmasnak kiálltja ki Lola társasjátékát. Viktor videójátékkal játszik, ám barátok nélkül. Amikor megjöbbek Lola barátai, a menő játékkal próbálja áthívni őket. Pat, Lola segítőkész és aranyos kutyusa azonban kihúzza a kislányt a bajból.
sk
M2
14:55
Pat, a kutya
Lola féltveőrzött naplója sok bonyodalmat okoz ezen a napon. Először Viktor kezébe kerül, majd beesik a csatornába, ahová Pat és Cicus azonnal követik. Lola azt hiszi, Viktornál van a naplója, ezért elvégzi a fiú helyett a kerti munkát. A turpisság azonban hamar kiderül!
sk
M2
15:05
Super Wings - A szárnyalók
S07 Noah visszarepült a dínók korszakába, ahol sok elképesztő dínós adatot gyűjthet. Noahéknak át kell kelnie a láván, hogy megmentsék Tyranno kicsinyeit, ahova Tino is eljön segíteni.
sk
M2
15:15
Super Wings - A szárnyalók
S07 Sara a Tökmagokra fog vigyázni a kiskedvenc-szállón, de szüksége van valamire, ami kordába tartja őket. Matricákkal jutalmazza meg őket Sara, de időközben Aranyka is feltűnik és nagy galibát okoznak.
sk
M2
15:30
M2 matricák - Lássuk a medvét!
A lássuk a medvét sorozat a magyar szólásokat és közmondásokat értelmezi a gyerekeknek.
sk
M2
15:35
Ütemmutató
Dallamos, lüktető, szórakoztató hangszerbemutató gyerekeknek. A második évadban a magyar népi hangszereket járjuk körbe. Az első részben sok húron pendülünk a citerával - a szegény ember hangszere meghódítja a nagyurak kastélyát.
sk
M2
15:40
M2 matricák - Hevül a vegyület
Fizikai oktató sorozat, gyerekeknek
sk
M2
15:45
Irány Okido!
S01E02 Félixnek elment a hangja, barátai Zimhez, Zamhoz és Zumhoz fordulnak segítségért. A három jóbarát egy különleges gépet épít Félix segítségére. Messy azonban roszkor nyomja meg a gombot, így a hangok összekeverednek.
sk
M2
15:55
Irány Okido!
S01E03 Az esős időben Messy nagyon szomorú, mert nem tud a házon kívül játszani. De vajon honnan jön az eső? Mint máskor is, Messy Okidóba megy a válaszért.
sk
M2
16:05
Irány Okido!
S01E04 Messy náthás lett, de így is ma a fagyi-fiaskó megoldásán fáradozik Zoé-val és Félix-szel együtt. A kis kék manó nem érzi az ízeket épp úgy, mint a fagyigyár alkalmazottja. De mi köze a megfázásnak az ízekhez? Mindezt megtudhatod, ha megnézed ezt az epizódot.
sk
M2
16:20
Moncsicsik
S02 Hanae talál egy elveszett plüss mackót, de megfogadja nem mondja el senkinek. Közben Álomfa lakói kapnak egy levelet, melyben egy gyerek a mackóját keresi. Sylvus mihamarabb szeretné megtalálni az elveszett kedvencet.
sk
M2
16:30
Moncsicsik
S02 Hanae festövény pollent megy gyűteni barátnőjének, de egy gondola növény foglya lesz, mert Hanae színe miatt azt hiszi ő a párja. Willow és Kauri elindulnak kiszabadítani.
sk
M2
16:45
A dzsungel könyve
S03 Balu elmeséli a többieknek, hogy mit kell tenniük, ha megtámadják őket. Chota-t, a kis tigriskölyöt ez nem érdekli különösebben, ő egy pók után iramodik. Összetalálkozik Tabakivel, aki elviszi a kis tigrist Sir Kánhoz. Maugli menti meg a karmai közül.
sk
M2
16:55
A dzsungel könyve
S03 Rangoo-ék tojását elviszi a nagy szél. A madarak Maugliék segítségét kérik.Tabaki találja meg, és elviszi a barlangjába, ahol Sir Kán megjelenik. A tojásból ekkor kel ki a kis madár, aki a nagy tigrist tekinti apukájának. Sir Kán folyamatosan tanítgatja tollas barátját.
sk
M2
17:10
ALVINNN!!! és a mókusok
S04 Jeanette mindent elront, lever, tönkretesz. Az egyébként ügyes kislánnyal mostanában sok baj van. Vajon mi ennek az oka?
sk
M2
17:20
ALVINNN!!! és a mókusok
S04 Alvin ráveszi Theodort, hogy helyette vigyázzon Nevillre. A rosszcsont kisfiú először sokat bosszantja a türelmes Theodort, de végül összebarátkoznak. Még azt is sikerül elérni, hogy Alvin is beszálljon a bébicsősz munkába.
sk
M2
17:35
ALVINNN!!! és a mókusok
S04E03 Kevin, aki szeretne bekerülni a zenei szakmába, ezért Alvin rábeszélésére elvállalja a személyi asszisztensi feladatokat Alvin mellett. Szerencsére Dave hamar felfigyel Kevin tehetségére.
sk
M2
17:45
ALVINNN!!! és a mókusok
S04 Alvinnak és Simonnak titkos klubja van, amiből Theodort teljesen kihagyják, mert testvérük eddig minden titkos klubbot tönkretett. Theodor mégis besírja magát a klubba, és a történelem ismétli önmagát!
sk
M2
18:00
Kalózka és Kapitány kalandjai
S02 A sellők begyűjtik a korallokat, mert a tenger alatt mozog a föld. Kalózka és Kapitány elindulnak, hogy megnézzék, mi okozhatja a rengéseket. Amikor azt látják, hogy Nagy Szakáll kincskeresés miatt dolgoztatja a gyávcicákat, ki kell találniuk valamit.
sk
M2
18:10
Kalózka és Kapitány kalandjai
S02 Kapitány és Ananász Vilmos eltűnnek egy nagy fehér ködben, és egy ismeretlen szigeten érnek földet. A Rózsaszín Koponya legénysége elindul, hogy megkeresse és megmentse őket, ám a szigetre jutást nemcsak hatalmas zátonyok nehezítik, hanem egy titokzatos szörnyeteg is.
sk
M2
18:25
Mini Madagaszkár - Vár a nagyvilág
S06E02 Amikor egy híres salsát táncoló papagáj Kubából érkezik az állatkertbe, Gloria elhatározza, hogy újra egyesíti az ikont elhidegült táncpartnerével, és végül megtanul a saját dolgával foglalkozni a szívügyekben.
sk
M2
18:50
Super Wings - A szárnyalók
S07 Sisco kér segítséget a Szárnyalóktól, mert egy üstökösbe csapodtak, ami letért a pályájáról, így szüksége lenne egy űrszkennerre. Az üstökös üldözéshez szükség van egy kis extra löketre, hogy mammababa visszajuthasson mammához.
sk
M2
19:00
Super Wings - A szárnyalók
S07 A légi bázison tartják Jett születésnapi buliját, de több csomagrendelés is érkezik, ezért Donnie, Paul Dizzy is a gyerekek segítségére siet. Ám mindenki bajba keveredik és Jett segít a barátain, hogy minden jóra forduljon.
sk
M2
19:10
Az ifjú Robin Hood kalandjai
S02 Perdigan, a szélhámos, trükkös módon lopja meg Notthingham népét. Mohóságában nem riad vissza a királyi kincstár kifosztásától sem. A Sheriff és a katonák hajtóvadászatot indítanak ellene, ám végül Robinnak és barátainak sikerül elcsípniük.
sk
M2
19:25
Az ifjú Robin Hood kalandjai
S02 Péternek, János herceg cselédjének, nagyratörő vágya, hogy egyszer lovaggá válhasson. Robinék hozzásegítik álma megvalósításához, ám az újdonsült lovag csúnyán elárulja őket. Robin és barátai természetesen nem hagyják annyiban a dolgot.
sk
M2
19:40
Hetedhét kaland
Iskolatévé
sk
M2
19:50
Derítsük k!hívás
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis hajót kell építeniük, amely nem süllyed el, ha rárakják egy kis játékukat. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
sk
M2
19:53
M2 matricák - Igaz vagy hamis?
Iskolatévé
sk
M2
20:00
Heartland
S02E16 Elrabolják Spartant Heartlandből, s mivel ő Amy utolsó, édesanyjához fűződő emléke, a lány nyomozásba kezd. Tyjal egy aukción akadnak az állatra, pont amikor Wes megvásárolja. Mivel nem tudják adásvételi szerződéssel igazolni, hogy Spartan Amyé, egy éjjel közösen indulnak kiszabadítani. Eközben Peter virágcsokrokkal bombázza Lout, aki még mindig nem meri felfedni a férfi kilétét, ezért különböző hazugságokkal próbálja őt távol tartani a háztól. Caleb gondolkodik rajta, hogy elfogadja-e Valtől a szponzorálást.
sk
M2
20:50
Esti Kornél
Rock/pop
sk
M2
21:50
Mit kíván?
Rock/pop
sk
M2
22:25
A38 Archív
Zaj, zúgás, ritmika! - így határozza meg saját stílusát a zenekar, melynek rendhagyó felállása két basszusgitárt, egy dobot és erőteljes elektronikus sávokat fed. Zenéjükben egyszerre idézik meg a klasszikus technót és a kisterpeszes matekmetált. Fellépéseik látványvilágát Vjanek teszi színesebbé.
sk
M2