Film Mánia

Film Mánia

A Film Mánia a világ legnagyobb stúdióinak és forgalmazóinak sikerfilmjeit vonultatja fel az 1990-es évektől napjainkig.

Hungary

TV rehberi - Çarşamba, 08-05-2024Şimdi

01:35
A Lazarus hatás
Egy csapat végzős diák a halottak újraélesztésével kísérletezik. Amikor sikeresen felélesztenek egy kutyát, a dékán tudomást szerez a jóvá nem hagyott tesztekről és leállítja a kísérleteket és elkobozza a kutatási anyagokat a készített videókkal együtt, amely bizonyítaná, hogy a kísérlet működik. Kétségbeesésükben, hogy évek munkájának eredményeit megmentsék, betörnek saját laboratóriumukba, hogy reprodukálják az eredményeket. De a nagy kapkodásban a csapat egyik tagját megrázza az áram, így ő válik az első emberi tesztalannyá. Azonban, ha valakit visszatér a halálból, az már nem ugyanaz az ember, hanem a megtestesült gonosz.
hu
02:50
Ketrecharc - A leszámolás
Egy hétköznapi egyetem zárt ajtajai mögött egy illegális, kizárólag a legjobb harcosok számára szervezett bajnokság van készülőben. Egy egyedülállóan tehetséges, ex-MMA sztár, Case Walker (Michael Jai White) négy, teljesen más stílusban harcoló tanítványt készít fel a küzdelemre. Az ex-bokszoló Zack (Alex Meraz), az MMA harcos Tim (Todd Duffee), a birkózó Mike (Dean Geyer) és Justin (Scottie Epstein) fizikai és mentális képességei a végsőkig próbára kerülnek, mielőtt fej-fej mellett elindulnak a létező legkeményebb versenyen.
hu
04:25
Close Up
Év: 2017 / Műsoridő: 00:28
hu
05:00
Zoom In - The Croods: A New Age
Év: 2020 / Műsoridő: 00:13
hu
05:10
10.5 Végveszélyben a Föld
Az Egyesült Államok nyugati partvidékén egymást érik a súlyos katasztrófák, földrengések és szökőárak. Az elnök Dr. Samantha Hill vezetésével egy különleges csapatot verbuvál az ország legjobb tudósaiból és szakembereiből, hogy mielőbb megfejtsék az események mozgatórugóját és megtalálják a legjobb megoldást a következmények kivédésére.
hu
06:50
10.5 Végveszélyben a Föld
Az Egyesült Államok nyugati partvidékén egymást érik a súlyos katasztrófák, földrengések és szökőárak. Az elnök Dr. Samantha Hill vezetésével egy különleges csapatot verbuvál az ország legjobb tudósaiból és szakembereiből, hogy mielőbb megfejtsék az események mozgatórugóját és megtalálják a legjobb megoldást a következmények kivédésére.
hu
08:30
Agatha Christie - Bűbájos gyilkosok
Év: 2020 / Szereplők: Campbell Georgina, Rufus Sewell, Scodelario Kaya / Műsoridő: 00:57
hu
09:25
Cerasella
Cerasella házasságot készül kötni Alfredóval, de mielőtt még a frigy létrejönne, megszökik Brunóval, egy gazdag iparmágnás fiával.
11%
hu
11:40
Ip Man: A nagymester
Az Ip Man élettörténete folytatódik. A mester 1949-ben Kínából az angol fennhatóság alatt álló Hongkongba költözik, és ott próbálja népszerűsíteni a Wing Chun stílust. Ez azonban sokaknak nem tetszik, köztük a Hung Ga stílus helyi mesterének sem.
hu
13:50
Egy kis kiruccanás
A II. világháború alatt egy angol nehézbombázót a német légelhárítás lelő Párizs felett. Legénysége ejtőernyővel menekül, de a megszállt városban mindenki őket üldözi. Egyikük a német főhadiszállás épületén landol egy festőállványon, másikuknak az állatkertben sikerül földet érnie, a harmadiknak pedig az Operaház tetején. A németek elől bujkáló briteket végül két, kissé kelekótya francia, - egy karmester és egy festő - veszi pártfogásába. Feladatuk, hogy angol barátaikat kijuttassák a szabad zónába. Ez azonban nem is olyan könnyű.
hu
16:20
Az utolsó mohikán
A James F. Cooper regényéből készült kalandos és egyben romantikus film még abban az időben játszódik, amikor Anglia és Franciaország egymás ellen háborúzott Amerikában. Az örökös háború megosztotta az indián törzseket, és arra kényszerítette őket, hogy állást foglaljanak valamelyik fél mellett. Sólyomszem, a mohikánok között nevelkedett sápadtarcú beleszeret egy angol tiszt lányába, Corába. A huron Maguának is szüksége van a lányra, hogy sakkba tudja tartani az angolokat. Sólyomszem (Daniel Day- Lewis), Csingacsguk, Unkasz, Alice és Cora (Madeleine Stowe) megkezdik véget nem érő menekülésüket.
hu
18:40
A nagy kékség
Jacques rendkívüli rokonságban van az óceánnal, szokatlanul hosszú ideig képes lélegzet nélkül a víz alatt tartózkodni. Gyermekkori barátja és vetélytársa, Enzo, aki már a szabad merülés világbajnoka, versenyre hívja. Küzdelmük, vonzódásuk visszahívó erejű vágyakozásuk tárgy mindig ugyanaz: a nagy kékség.
hu
21:00
Aljas nyolcas
Az Aljas nyolcas főhősei sokat próbált fejvadászok, akik az amerikai polgárháborút követő időszakban találkoznak egymással Wyoming erdős vidékein. Egy kemény hóvihar elől menekülve kénytelenek egy helyen meghúzni magukat, a kényszerű összezártság eredménye pedig ármány és intrika. Vajon túlélik-e a vihart az egymás megtévesztésével és átverésével boldogulni próbáló hét(nyolc)próbás gazemberek?
hu

TV rehberi - Perşembe, 09-05-2024

00:20
A szakasz
Önkéntesnek jelentkezik a vietnami háborúba az ifjú Chris Taylor. Ahhoz az egységhez osztják be, amelyet Elias és Barnes őrmester vezet. Elias betartja a játékszabályokat, törődik az embereivel, a kegyetlen Barnest viszont csak a harc, a küzdelem érdekli. Barnesnek és az embereinek semmi sem számít, hidegvérrel kivégzik az ártatlan embereket is. Amikor Eliasnak sikerül megakadályoznia az újabb mészárlást, a feldühödött Barnes lelövi. Chris sejti, mi történt. Mielőtt azonban az ügy kipattanna, a vietkongok támadásba lendülnek.
hu
02:15
Accident Man
Mike Fallon hidegvérű gyilkos, aki a legeslegjobb a szakmában. Amikor azonban azt a személyt, akit mindennél jobban szeretett a világon, meggyilkolja a saját csapata, a férfi felrúgja addigi életét és "karrierjét", hogy bosszút állhasson.
hu
03:55
Close Up
Év: 2018 / Műsoridő: 00:27
hu
04:25
Close Up
Év: 2018 / Műsoridő: 00:27
hu
05:00
Zoom In - The Last Duel
Év: 2021 / Műsoridő: 00:10
hu
05:10
Zoom In - Jurassic World: Dominion
Év: 2022 / Műsoridő: 00:10
hu
05:20
Zoom In - Top Gun: Maverick
Év: 2022 / Műsoridő: 00:13
hu
05:30
Ip Man: A nagymester
Az Ip Man élettörténete folytatódik. A mester 1949-ben Kínából az angol fennhatóság alatt álló Hongkongba költözik, és ott próbálja népszerűsíteni a Wing Chun stílust. Ez azonban sokaknak nem tetszik, köztük a Hung Ga stílus helyi mesterének sem.
hu
07:40
Mud
Ellis és Nyakas két 14 éves kamasz, akik dél-Texasban élnek. Elvannak a saját kis világukban, szeretnek új dolgokat felfedezni. Egy nap a közeli szigeten rátalálnak egy kishajóra, és azonnal kisajátítják maguknak. A ladiknak azonban már van lakója, egy Mud nevű fickó. Segítséget kér a srácoktól, hogy újra együtt lehessen szerelmével. Később kiderül, hogy Mud bűnöző és fejvadászok elől menekül, de a srácok kiállnak mellette és támogatják tervét.
hu
10:20
Monte Walsh, az utolsó cowboy
1892. A kocsmák üresek. Munka alig van. Monte Walsh az utolsó cowboyok egyike, aki képtelen beletörődni a változásokba. Új típusú emberek szokatlan feltételeket diktálnak, menedzserek születnek és cowboyok halnak meg. Monte számára csak a barátai, Shorty és Chet, valamint kedvese, Martine társasága őrzik a cowboyok fénykorát. Egy nap azonban Shorty ellene fordul és banditának áll.
hu
12:45
Horgász a pácban
A film története a jóravaló, furfangos orvvadász és a kisvároska helyi hatalmasságai közt dúló harcról szól. A fergeteges események humora hagyományos helyzet- és jellemkomikumra épül, amit elsősorban Louis De Funes alakítása tesz ellenállhatatlanná. Utolérhetetlen, ahogy jellemábrázoló gesztusaival és fintoraival, burleszkbe illő mozgásával, nyűtt gúnyájában és ormótlan bakancsában csetlik-botlik. És természetesen nem ő kerül pácba, hanem a vele szemben álló, lomha észjárású, szépelgő, vidéki kispolgárok.
hu
14:40
Zafírkék
Friss szerelmesként a múltba utazni - ez talán nem a legjobb ötlet. A tizenhat éves újdonsült időutazó, Gwendolyn legalábbis így gondolja. Neki és Gideonnak ugyanis épp elég a gondjuk anélkül is. Például meg kell menteniük a világot. Vagy meg kell tanulniuk menüettet táncolni. (Egyik sem igazán egyszerű!) Amikor ráadásul Gideon nagyon titokzatosan kezd viselkedni, Gwendolyn számára világossá válik, hogy mihamarabb át kell vennie az irányítást a saját hormonjai felett. Különben semmi nem lesz az időtlen szerelemből!
hu
17:05
Sámson
A film bibliai történetet dolgoz fel. Sámson, a fiatal filiszteus herceg, egy különleges zsidó, akit az Isten természet feletti erővel áldott meg. Sámson megvédi népét, miközben mindent kockára tesz.
hu
19:10
Veszett vad
Oregon állam erdeiben brutálisan megölnek négy állig felfegyverzett embert. A gyilkos tökéletesen dolgozik, nem hagy nyomot, nem látja senki sem. Végül Aaron Hallam (Benicio Del Toro) őrmesterhez jutnak el, akit azonban az FBI képtelen megállítani. Abby Durrell ügynök (Connie Nielsen) a tébolyult katona egykori kiképzőjéhez, L.T. Bonhamhez (Tommy Lee Jones) fordul segítségért. L.T. sejti, hogy Aaron nem hagyja magát élve elkapni. A két férfi, mester és tanítványa hamarosan magára marad az erdőben. Véres hajsza kezdődik, ahol egy idő után már nem tudni, hogy ki az üldöző és ki a vad.
hu
21:00
Madarak
Mitch Brenner a húgának papagájokat akar venni ajándékba. Az állatkereskedésben megismerkedik a gyönyörű, felsőbb körökből származó Melanie-val. Melanie, a véletlen találkozás hatására elhatározza, hogy megkeresi a férfit, ezért útnak indul Bodega Baybe. Amint megérkezik, megtámadja őt egy sirály. Ezután megtalálja Brenner otthonát és megismerkedik a férfi zsarnoki természetű édesanyjával. Másnap a madarak megsebesítenek néhány gyereket. Valamilyen titokzatos oknál fogva a sirályok, verebek és hollók nagyon agresszíven kezdenek viselkedni. Elkezdődik a harc a túlélésért.
hu